Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
172 Országgyűlésre hárul az a felelősség, hogy a tényeket megállapítsa. Ha az Országgyűlés azt mondja, hogy ezt nem kívánja megtenni, akkor elismeri, hogy függetlenül attól, hogy alkotmá nyellenes volte a működés avagy sem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , kimondja a többségi határozattal a feloszlatást. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Isépy Képviselőtársam! (19.30) Én magam nem vagyok jogász, de amikor az előterjesztést először kézbe vettem és tanulmá nyoztam - ön sokszor azt mondta, hogy milyen más lehetőség van , bennem a következő fogalmazódott meg akkor, és ne haragudjon, de most szó szerint mondom az első gondolataimat: mennyiben járult hozzá ez az Országgyűlés a jelen helyzet kialakulásához azzal a döntéssel, amikor abban a büntető megkeresésben, amelyet a legfőbb ügyész tett, nem adta ki a kormányzó többség Rapcsák András polgármester képviselő urat? Ezek után számomra nyitva marad a kérdés: ha mi most egy döntést hoznánk ebben az országgyűlési h atározati javaslatban, akkor hozzájárulunk ahhoz, hogy bizonytalanságban tartjuk annak a körzetnek a választópolgárait. Ha pedig engednénk, hogy a bíróság tisztességgel elvégezze a munkáját, és eldönti, és ebben az esetben igaza van önnek, amikor felteszi a kérdést, hogy indulhate Rapcsák András újra vagy sem, én azt hiszem,