Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP):
173 hogy a képviselő úr, aki egyben polgármester is, sokkal nyugodtabban fog indulni a választáson, amikor a bíróság kimondja, hogy vétlen. Ha pedig a bíróság azt mondaná ki, az ön fejtege tése szerint, hogy mégiscsak Rapcsák András valamiben bűnös a vizsgálatok szerint, akkor pedig azt jelenti, hogy nem is indulhat. Tehát azt gondolom, hogy a legtisztább eset az lenne jelen esetben, ha a bíróságra hagynánk azt a feladatot, ami valójában az ő dolga. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP. BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem , abban valamennyien egyetértünk, hogy egy önkormányzati testületnek az a kívánatos működése, amikor a polgármester is tud jogaival élni, ellátni feladatát, és a képviselőtestület is. Nyilván az a célunk, hogy ez a helyzet álljon helyre Hódmezővásárhelyen is. Annak eldöntésére, hogy a jelenleg kialakult helyzet alkotmányellenese, alkotmánysértőe a működés, erre azt az egyértelműnek tűnő érvet kaptuk a kormányzati oldalról, hogy de facto beállt az alkotmánysértő állapot, hiszen ha az alkotmány azt tartalm azza, hogy a polgármester egyben tagja a képviselőtestületnek, és jelenleg a polgármester a képviselőtestület munkájában nem vehet részt, tehát mintegy jelenleg nem gyakorolja jogait, ezzel beállt egy alkotmánysértő állapot, amelyet meg kell szüntetnünk. Ez a gondolatmenet szerintem azért nem helytálló, mert ha ez így lenne, hogy önmagában az a tény, hogy adott időszakban egy polgármester nem gyakorolhatja a polgármesteri jogait és