Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 19 (150. szám) - Chibudom Nwuche, a nigériai parlament alelnökének és kíséretének köszöntése - "Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel" címmel az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZANYI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP):
86 Azt gondolom, hogy ezt kell világosan kommunikálni a FideszMagyar Polgári Pártnak és a parlamentnek is, hogy tehát nem arról szól a vita , hogy legyene vagy ne legyen önkéntes hadsereg, ezen már régesrég túl van az ország. Arról szól, hogy végrehajthatóe 2002 elejéig vagy végéig. Szerintünk nem. Egyébként, ha a mai bizottsági jegyzőkönyvet megnézzük, akkor Mécs úr is már elbizonytalanodo tt egy picit ebben a kérdésben, hiszen ő maga mondta, hogy nem úgy gondolták ők, hogy 2002től, hanem majd valamikor folyamatosan. Itt én egy kis visszalépést érzek már az SZDSZ álláspontjában is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szanyi Tibor úr, az MSZP képviselője. DR. SZANYI TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen. Szintén reflektálva az elhangzottakra: azért azt szögezzük le, hogy a magyar NATOtagság nem azért vált lehetővé, mert a magyar hadsereg éppen olyan minden tekintetben NATOkompatibilis lett volna. Ez egy politikai döntés kérdése volt, tehát messzemenőleg nem a magyar hadsereg fejlettsége volt, ami kivívta ezt a nívót. A másik dolog, hogy én megértettem azt, hogy itt egy e rős konszenzus van amögött, miszerint előbbutóbb át kell állni. Itt az érv az, illetve a vita arról szól, hogy előbb vagy utóbb. A kormányoldal részéről úgy látszik, hogy az utóbbinak van prioritásnak, az ellenzéki oldal részéről meg az előbbinek van prio ritása. (20.10) Egyébként én tényleg szimpatizálok a kormány e gondolatával, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudja ezt megoldani. Nagyon sok más, saját maga által vállalt feladatot sem tudott megoldani - most az autópályára gondolok, mert annál olcsóbb autó pályaépítés nem volt az országban, mint az elmúlt két évben, mert egy fillért sem kellett rákölteni. De tagadhatatlan, amikor a költségekről beszélünk - és mindenki azt mondja, hogy a költségvetés ennyi pénzt áldoz rá, annyi pénzt áldoz rá , kérem szépen , megvizsgálta már valaki azt, hogy a családoknak mibe kerül, amikor elmegy az ember katonának? Vagy, hogy annak az embernek ez micsoda költségekkel jár, aki bemegy katonának, mondjuk, elveszíti a munkahelyét, és soha többet nem fog tudni arra a munkahelyr e visszailleszkedni?! Azt gondolom, hogy a korrekt dolog az lenne, ha a kormány fel tudná azt vállalni, hogy kérem szépen, készítünk egy tanulmányt, megvizsgáljuk, hogy mibe kerül, ha 2002, mibe kerül, ha 2003, mibe kerül, ha 2004. De az, hogy az egyik old alon a miniszterelnök egyfolytában az ügyben bántja az EUt, hogy nincs világos határidő, nincs stratégia meg semmi az égvilágon, a másik oldalról a saját belső dolgainkban meg ugyanez a kormány mondja, hogy nem tud időpontokat megfogalmazni... Köszönöm sz épen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Avarkeszi Dezső úr, az MSZP képviselője. DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden, Körömi képviselő úr nag yon jó példákat hozott a közösségi módon kielégítendő szükségletekkel kapcsolatban: a haza védelmét, a közrendet és a közvilágítást. Nagyon remélem, hogy a Fidesz nem akarja kötelezővé tenni a fiatal férfiak számára, hogy rendőrök is legyenek, meg az Elekt romos Műveknél is dolgozzanak; ez kicsit hasonló a kényszersorozással kapcsolatban. A másik, amit el szeretnék mondani, szeretném leszögezni, hogy nem csak arról folyik a vita a Házban, amit Körömi képviselő úr mondott, tehát nem csak az időpontról. Érdeme s lesz majd megnézni a jegyzőkönyvben, hogy kormánypárti képviselőtársaink mikről beszéltek még emellett. A