Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 19 (150. szám) - Chibudom Nwuche, a nigériai parlament alelnökének és kíséretének köszöntése - "Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel" címmel az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
87 nemzetközi tapasztalatokról próbálták bizonygatni, hogy nem igazán az a trend, amelyet Fodor Gábor képviselőtársam nagyon logikusan levezetett, és a kkor még nem beszéltünk a hazafias lózungokról. Számomra nem érthető az, hogy ha 2002ben még a nagyon fontos hazafias nevelésben is szerepe van a katonaságnak, akkor, mondjuk, 2010ben miért ne lenne. Tehát teljesen nyilvánvaló, hogy bár Körömi képviselőt ársunk ezt az egyet vitatta - az időpontot , de a kormánypárti képviselők többsége nemcsak ezzel vitatkozott, hanem magával az önkéntes és hivatásos hadsereggel is. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólá sra következik Fodor Gábor úr, az SZDSZ képviselője. DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Avarkeszi Dezső képviselőtársammal, aki előttem szólt, nagyon egyetértek arra vonatkozóan, hogy számtalan kormánypárti képviselői állásponttal i smerkedhettünk meg ma, és azért nem mindegyik volt egybehangzó. Nagyon örülök az olyanoknak, amiket Simicskó Istvántól hallottam, Körömi Attilától most és más képviselőtársaimtól is, akik egyetértenek magával az önkéntes hivatásos hadsereg modelljével. Azt mondják, hogy köztünk a vita az időpontban van. Volt ilyen is, de volt egészen más típusú felszólalás is - ez a helyzet. Körömi Attilához szeretnék most visszatérni, illetve előtte még egy gondolat, amely hozzá kapcsolódik, de más felszólalásokhoz is. Szó val, nincs ilyen, hogy hosszú távú megoldás ebben az ügyben. Akkor lehetne erről rendesen és tisztességgel beszélni ebben a Házban, ha itt lenne egy határozati javaslat, hogy 2004ben akarja a kormány ezt bevezetni, 2003ban, 2005ben. Ha arról szól, hogy majd valamikor, 5 év, 10 év, 15 év, 20 év múlva - mert ezek hangzottak el , az semmi, az értékelhetetlen. Az azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem akarják bevezetni az önkéntes hivatásos hadsereget. Ha nincs határidő, akkor az egyenlő a semmivel. Mi 2002t mondunk. Ez egy szoros határidő, de betartható, megcsinálható; kemény menet, de megcsinálható. Ez az, ami még a jelen pillanatban elérhető, két és fél év alatt megoldható az átállás. Sok nemzetközi tapasztalat van erre, hangsúlyoznám, több mint 1520 évvel ezelőttről, mert folyamatosan állnak át az országok. Tehát ez Magyarország méretével megoldható. Tehát Körömi Attila hozzászólásához, a biztonság kedvéért szeretném még egyszer leszögezni: semmiféle pluszkiadást nem igényel, nincs többletadó, nem szüksége s. Pontosan kijön az átállás abból a költségvetésből, amelyből az elkövetkezendő években a Honvédelmi Minisztérium gazdálkodni fog. Sokkra sincs szükség, ez nem sokkterápia. Teljesen logikus, józan, normális folyamatban át lehet állni az önkéntes hivatásos hadseregre. A honvédelmi biztonság növekedni fog. Mint tudjuk, az önkéntes hivatásos hadsereg hatékonyabb, és középtávon már olcsóbb. Erről nincs vita egyébként a szakirodalomban, hogy olcsóbb, mint a kényszersorozásos hadsereg. Köszönöm szépen a figyelme t. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Ú r! Nekem ott van a gondom, hogy Körömi képviselő úr azt mondta, hogy hitet tettek az átalakulás mellett. Szó szerint ezt mondta a miniszter úr is, csak ő annyit hozzátett, hogy ez a folyamat 10 és 15 év. Túl hosszú! Kedves Képviselő Úr! Tessék végiggondoln i, ma, napirend előtt, itt a Házban arról folyt a vita a napirend előtti felszólalásokban, hogy kellette vagy sem a Bokroscsomag. Ezt most hirtelen mindenki rettentően utálta, de tessék végiggondolni, az a folyamat, amely történt, hogy akkor szigorú lépé sekkel és intézkedésekkel megakadályozták a források szétfolyását, egyensúlyt teremtettek,