Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 1 (123. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
774 javaslat támogatása. Ugyanakkor itt az Országgyűlésben a költségvetési és adókérdésekkel foglalkozó képviselők az aggodalmaikat mondták el, és a fenntartásaikat fejezték ki. Alaposan elolva sták a szöveget szocialista képviselőtársaink, és ezért úgy ítélték meg, hogy félreérthető, pontatlan a szöveg. Nem egyszerű szépészeti, pontosítási, egyértelműsítési javaslatokat tettek, ami egy adókérdésekkel foglalkozó képviselőtől nem vehető rossz néve n. Ezért ők nem tudták ugyanúgy korlátozni magukat, mint ahogy mi korlátoztuk magunkat, és nem nyújtottunk be módosító javaslatot. Én azt sajnálom, hogy nem jutott el hozzám az az egyeztetésre vonatkozó meghívó, de a költségvetési bizottságban a szakmai ag gályainkat olyannyira előadtuk, hogy még a fideszes képviselők jelentős részét is meg tudtuk győzni, és ők sem támogatták a javaslat általános vitára bocsátását. Itt a plénumon is elmondtuk az aggályainkat, és ezekre az aggályokra, ellenvetésekre érdemi vá laszokat sem a bizottságban, mármint a költségvetési bizottságban, sem itt a plenáris ülésen nem kaptunk. És bizony a parlament fórumai a bizottságok és a plenáris ülés. Ezért gondolom azt, hogy a szemrehányásai, amelyekkel bennünket illet, nem teljesen me galapozottak, hiszen ezek érdemi, szakmai észrevételek voltak, amiket helyes lenne figyelembe venni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat... Horváth László ké pviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Fidesz képviselőcsoportjából. HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Itt nincs megbántottság vagy sértődöttség. Egy kis szomorúság van, merthogy volt egyeztetés, volt megáll apodás több körben, és valószínűleg Kuncze Gábor se gondolta át azt, hogy a pénzügyi szakembereknek milyen lelkiismereti dilemmát fog okozni ez a felvetés, amikor december 17én ő maga javasolta ezen lehetőség minél hamarabbi gyakorlatba ültetését. Úgyhogy megbántottság a részünkről nincs. Ami pedig a meghívást illeti, az SZDSZ ifjúsági és sport munkacsoportjának képviselőjéhez intéztem, Horn Gábor úrhoz, aki a bizottság tagja, akit, reméltük, hogy legalább ez alkalommal tudunk üdvözölni a mi körünkben. Ugy anakkor nem jelezte azt, hogy nem fog jönni, nem jelezte azt sem és arról sem gondoskodott, hogy mást egyébként delegált volna maga helyett, ahogy ezt mást párt képviselője megtette. Én erre utaltam, és még egyszer mondom, az se vált nyilvánvalóvá a bizott sági ülésen sem - mivel ott sem jelent meg , hogy egyébként a módosító indítványokkal kapcsolatosan mi a képviselőcsoport álláspontja. Mert gondolom, hogy nemcsak egyéni álláspontok vannak, hanem képviselőcsoporti álláspont is vagy a kettő együtt. Köszön öm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Csak így, utólag annyi megjegyzést engedjenek meg, hogy a Házszabály pontosan rendelkezik arról, hogy a részletes vitában miről lehet vitatkozni. Kérdezem önöket, hogy kíváne még val aki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván senki. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel több felszólaló nem jelezte hozzászólási szándékát, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Horváth László alelnök urat, hogy most vagy a határozathozatalt megelőzően kív áne válaszolni a vitában elhangzottakra. Az alelnök úr jelzi, hogy a határozathozatalt megelőzően. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk.