Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 29 (122. szám) - Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez -"A diagnózis: szakmai tehetetlenség szülte agresszivitás" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
623 megfogalmazott, elfogadott működési szabályzata lesz az együttműködés formáinak. Ezt a tervezetet a legfőbb ügyész helyettesének és az Országgyűlés adatvédelmi biztosának koordinációra me gküldtem. El kell hogy mondjam, nem ez az első ilyen jellegű nemzetközi együttműködés hazánkban, hiszen a korábbi megállapodások alapján Európa számos rendőrségével történt meg hasonló és eredményesen folytatott együttműködés, amely növelte mindkét ország közrendjét, közbiztonságát, és jelentős eredményeket ért el a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelemben. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, minden kérdésére válaszoltam, kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ( Az elnöklést Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke veszi át.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megkérdezem Vastagh képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszteri választ. DR. VASTAGH PÁL (MSZP) : Tisztelt Miniszter Úr! Amennyiben az ön á ltal most valóban teljes értékűnek tekintendő válasz lényege megjelent volna a sajtóban vagy a Belügyminisztérium február 23án napvilágot látott közleményében, akkor bizonyára kevesebb mendemondára és félreértésre került volna sor. Én önöket hibáztatom az ért, hogy nem fogalmaznak egyértelműen. A dokumentum jellegére vonatkozóan négyféle megnevezést használtak, de nem mindegy, hogy melyik megnevezéshez milyen következmények fűződnek; egyetértési nyilatkozat, segítségnyújtási terv, kétoldalú együttműködési m egállapodás vagy egyezmény. Miniszter Úr! Mindannyiunk számára az a tanulság, hogy érdemes pontosan, világosan és egyértelműen fogalmazni, és akkor nincs félreértés. Én az ön válaszát elfogadom, de azt kérem, hogy az egész kérdéskomplexumról tájékoztassa a z önkormányzati bizottság rendészeti albizottságát. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. A képviselő úr elfogadta a miniszteri választ. Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez "A di agnózis: szakmai tehetetlenség szülte agresszivitás" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Kis Zoltán, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez, "A diagnózis: szakmai tehetetlens ég szülte agresszivitás" címmel. (Zaj.) Kis Zoltán képviselő úré a szó. Tessék, és csöndet kérek! DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt távollétében is köszöntött Miniszter Úr! Vannak he lyzetek, amikor egy felelős pozícióban lévő ember szembesül azzal, hogy a felvállalt feladattal nem képes megbirkózni. Ilyenkor alapvetően két választás előtt áll: korrekt módon levonja a megfelelő konzekvenciát, feláll a székéből, és átadja azt egy valóba n hozzáértő szakembernek; a másik, kevésbé korrekt megoldás, hogy újabb ígéreteket tesz, majd miután bebizonyosodik, hogy az újabb ígéretek csak az időhúzást szolgálják, fenyegetésbe csap át. Miniszter Úr! Ön a második utat választotta. A Csongrád megyében tett látogatása alkalmával önön szemmel láthatóan eluralkodott a szakmai tehetetlenség szülte agresszivitás. Tavaly ön a gazdáknak olyan ígéreteket tett, amelyekről már akkor tudni lehetett, hogy ön sem tudja és nem is