Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 14 (148. szám) - A közúti közlekedés előéleti pontrendszeréről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BALOGH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3520 pontot kap. Azt gondolom - ismerve a német szabályozást és ismerve, hogy várhatóan e hhez közelít a kormány szándéka a rendeletben , ezek a kipróbált pontszámok meg fogják állni a helyüket. Most a sikeres bevezetés feltételeiről szeretnék szólni pár szót. Mindenekelőtt nagyobb mértékű rendőri jelenlétre és határozottabb intézkedésekre van szükség a balesetek számának leszorításához. Ez az első állításom. A második állításom az, hogy célszerű lesz a sebességkorlátozások ésszerűsítése az egész országban, mert például olyan is előfordul, mint Balatonfűzfőn, ahol 40 kilométer/óra a megengedett sebesség az egész faluban egy főközlekedési útvonalon - igaz ugyan, hogy ott 50nel mennek az emberek, és egyszerre meg is sértik a szabályt, de egyszerre valamivel fegyelmezettebbek is, mivel rendszeresen traffipaxot helyeznek el. Egyébként az autópályák on és az autóutakon is a körülményekhez igazítandó a sebességhatár - ez felelet arra is, amit Pozsgai képviselőtársam az imént mondott. Harmadszor: a szabálytalanul kialakított útpályák korrekciója is szükséges, hiszen a szűkített sávszélesség az elsodródá st, az elsodrást vagy a záróvonalak átlépését okozhatják. Mondok egy példát: ha a Parlament vagy a Miniszterelnöki Hivatal előtt a két sávból az egyiken egy motorkerékpáros 50nel vagy 40nel vagy egy kerékpáros halad, akkor lelassítja a forgalmat, a kiker ülés csak a sáv megváltoztatásával, sávváltással lehetséges. Negyedszer: a technikai lehetőségeket is ki kell használni a forgalomfelügyeletben, mert az elektronikus képfeldolgozás megtöbbszörözheti a rendőrségnek a közlekedés ellenőrzésére fordítható kapa citását. Szeretném megcáfolni a bizottságokban elhangzott legfontosabb ellenérveket. Arra a feltételezésre, hogy több lesz a rendőrségi korrupció, a válaszom az, hogy a parancsnokok a rendvédelmi szervek védelmi szolgálata segítségével és más, parancsnoki, vezetési eszközökkel vissza fogják szorítani a korrupciós kísérleteket, és már eddig is szép eredményeket értek el. Arra a kijelentésre, hogy a gazdagoknak kedvez a javaslat, mert a drága utánképzést könnyedén megfizetik, az a válaszom, hogy nem kötelező meghaladni a 18 pontot, kényelmesen belül is lehet maradni. (15.00) Németországban az autósoknak csak 6 százaléka van a pontokkal nyilvántartva. Végül a közúti közlekedési előéleti pontrendszer bevezetésének várható hatásait szeretném röviden bemutatni. (A z elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Évente 900 emberéletet menthetünk meg (Molnár László: Ó!) , 60 milliárd forint kárértéket elkerülhetünk, kevesebb sérült és csonkult ember lesz köztünk. (Az elnök ismét csenget.) Tisztelt Képvi selőtársaim! A FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportja elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Balogh László nak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak. Az ülés vezetését pedig átadom Gyimóthy alelnök úrnak. (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) DR. BALOGH LÁSZLÓ , az MSZP képviselőcsoportja részérő l: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A polgári kormány bosszantani akarja a polgárait - ez az érzésem támadt a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvénytervezet első olvasata után. Alaposabb tanulmányozást követően biztos vagyok benne: a ter vezetet nem lehet elfogadni. Ráadásul a legrosszabbkor került a parlament elé, olyan időpontban, amikor jószerével benzin helyett adó folyik a MOLkutakból. A benzinár teljesen jogos csökkentéséért a kormány nem tesz semmit, hanem benyújtja a közúti közlek edési pontrendszerről szóló törvénytervezetet, amit az autósok úgy