Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 14 (148. szám) - A közúti közlekedés előéleti pontrendszeréről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - POZSGAI BALÁZS, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3517 alkalmazzák ezt a módszert, valamint azt is, hogy az Európai Unió ajánlásként fogalmazza meg alkal mazását. A vitában természetesen felvetődött a pontrendszer bevezetésének költsége is. Ezzel kapcsolatosan rámutattak, hogy ez az évente 170180 millió forintot kitevő költség messze elmarad attól a kártól, mely egy évben a balesetek során keletkezik, és a kkor az emberi életeket még nem is számoltuk. A bizottsági vitában az ellenzéki pártok jelen lévő képviselői nem támogatták a törvénytervezet általános vitára való előterjesztését. Miközben a törvénytervezet céljával, a közmorál javításának fontosságával á ltalánosságban egyetértettek, addig konstruktív, eredményekkel kecsegtető megoldási javaslatot nem terjesztettek elő. Az MSZP képviselői részéről elhangzott, hogy a kérdéskör megoldását inkább a rendőrség technikai, személyi, létszám- és képzettségi feltét eleinek javításában látják. Hasonlóan vélekedett a MIÉP képviselője is, aki szerint inkább több rendőrt kellene vezényelni a közterületekre. Az SZDSZ szerint a probléma létezik, melyre választ kell adni. Ők nem vetik el mereven a pontrendszer esetleges bev ezetésének gondolatát, ám úgy ítélik meg, hogy az ilyen, szerintük a szigorítás irányába elmozduló törvények nem alkalmasak arra, hogy változtassanak a közmorálon. Tisztelt Ház! A törvénytervezet általános vitára bocsátásának vitája természetesen már most felszínre és előrehozott több olyan kérdést és témakört, melyek inkább a részletes vita tárgykörébe tartoznak, és amelyekkel kapcsolatosan módosító és pontosító indítványok benyújtása várható. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és rendészeti bizottságban lefolytatott vita után a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló T/2663. számú törvényjavaslatot a bizottságunk 19 igen, 5 nem és 2 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak nyilvánította. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a korm ánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Pozsgai Balázs úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. Kérem a képviselő úr gépének a bekapcsolását! (Megtörténik.) POZSGAI BALÁZS , az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véle ményének ismertetője : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A tisztelt képviselőtársam segített abban, hogy elmondta főbb gondolataiban a kisebbségi véleményeket, de még maradt elég ahhoz, hogy kerekké tegyük a bizottságban elhangzottaka t. Valóban nagy vita övezte a bizottsági ülésen a beterjesztett törvényjavaslatot, amelynek valóban az a konklúziója, hogy önmagában a céllal a kisebbségi véleményt mondók is egyetértenek, azonban a törvény jelenlegi állapotában olyan mértékben kiérleletle n, hogy ebből egy olyan törvényt készíteni, amely valóban alkalmas lesz arra, hogy a közlekedési morál kézzelfoghatóan javuljon, ez a beterjesztett indítvány erre nem alkalmas - annak ellenére, hogy '92 óta követik figyelemmel a megfelelő szervek, hogy más országokban hogyan működik ez a rendszer, és annak ellenére is, hogy '95ben már próbálkozásként egyes megyékben kísérleti jelleggel bevezették. Ez a törvénytervezet sajnos inkább kényszerítéseket, kényszerítő módszereket alkalmaz az autóvezetők részére, ahelyett, hogy inkább az ismeretszerzés felé próbálná elmozdítani a közlekedőket. A törvény nem követi le azt, ami tényszerűen jelen van az országban, hogy változó közlekedési helyzetek vannak, gondoljanak a ma Budapestjére, vagy az ennél esetleg kevésbé f orgalmasabb alföldi vidékekre. Sajnos azt is el kell mondani, hogy kétségeink vannak afelől, hogy a rendőrség belső erkölcsi állapota nem a korrupció felé fogjae elmozdítani azokat, akiket a közeljövőben esetleg a pontrendszerrel pluszban sújtani volna le hetőség. Ilyen benzinárak mellett ez egy újabb sarcnak is felfogható. És sajnos ez a tervezet egy kiszolgáltatott állampolgár képét vetíti elénk.