Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 13 (147. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - CSURKA ISTVÁN (MIÉP):
3286 gazdasági folyamatokkal, kivárta a megfelelő pillanatot. Ez jelen tette azt, hogy a múlt esztendő sikerév volt a magyar gazdaság számára, sikerév volt az államháztartás számára is, hiszen sikerült teljesítenünk azokat a tervezési paramétereket, amelyeket '98 őszén egy jóval bizonytalanabb gazdasági helyzetben meghatározt unk. Ezzel részben válaszolni is kívánok arra a felvetésére, hogy vane értelme most kétéves költségvetés előkészítéséről beszélni. Azt hiszem, hogy a magyar gazdaság az elmúlt tíz év után ma már egy olyan szakaszba jutott, amikor van értelme arról beszéln i, hogy picit hosszabb távra, kicsit előretekintve lehet az állam kiadásait és bevételeit is megtervezni. A képviselő úr gondoljon bele abba, hogy a magyar gazdaság az elmúlt két évben olyan válsághelyzeteket élt át, olyan válsághelyzeteken jutott túl, ame lyek felboríthatták volna az államháztartás működését, és nem ez történt. Szeretnék utalni az orosz fizetésképtelenségre, a koszovói háborúra, a különböző természeti csapásokra. Ennek ellenére a várakozásainknak megfelelően a 45 százalékos gazdasági növek edési sávban alakult a gazdaság teljesítménye. Azt gondolom tehát, hogy ebben a kérdésben a kormány egy javaslatot tett, egy felvetést tett. Azt hiszem, hogy minden egyes véleményre, a gazdaságpolitika minden szereplőjének a véleményére tekintettel kívánun k majd lenni, ezeket a véleményeket meg kívánjuk hallgatni. Azt gondolom, hogy nagyon fontos az ön által elmondott vélemény is, valóban vane ennek realitása, vagy nincs. Azt hiszem, hogy erről további egyeztetéseket kell majd folytatnunk. Ami a költségvet és további tervezési paramétereit illeti, azt hiszem, hogy ennek a tervezésnek abban a szakaszában vagyunk, amely az elmúlt éveket is jellemezte. A kormány csak irányszámokat adott meg. Szeretnék ezek közül néhányat elmondani: a gyermekes családok helyzeté nek javítása, az európai uniós integrációt szolgáló feltételek megteremtése, a Széchenyiterv elgondolásainak megvalósítása, a NATOcsatlakozással vállalt kötelezettségek teljesítése, a közigazgatás és a közszolgáltatások minőségének javítása, az agrár- és vidékfejlesztés törvényi előírás szerinti finanszírozása és így tovább. E paraméterek mentén kezdte el a Pénzügyminisztérium az úgynevezett tervezési körirat kibocsátását. Ennek alapján június hónapban a minisztériumok, a tárcák visszaszámolnak, ők is elk ezdik a tervezési munkát, és valamikor július folyamán, augusztus elején fog dönteni a kormány a végleges paraméterekről. Megszabott határidőink vannak. Azt gondolom, hogy a képviselő úr mint korábban volt pénzügyminisztériumi dolgozó, nagyon jól tudja. Ez t a Pénzügyminisztérium és a kormány be kívánja tartani, minden határidőnek eleget kívánunk tenni annak érdekében, hogy se Házszabály, se más jogszabályok sértésére ne kerüljön sor. Ezt nagyon fontosnak tartjuk. Végezetül szeretném azt mondani, hogy minden észrevételt szívesen fogadunk, és várjuk ezeket továbbra is, hogy minél megalapozottabb anyag készüljön 2001re. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csurka István fra kcióvezető úr, Magyar Igazság és Élet Pártja. CSURKA ISTVÁN (MIÉP) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A ciánszennyezés levonulása után az életvédelem legelső lépése az lett volna, hogy pontosan megállapítjuk a ciánszennyezés okát, megismerjük a tört énetet, amelyben keletkezett. De valódi feltárás nemzetközi segédlettel sem történt. Sem a magyar kormányban, sem a nemzetközi közösségben nem volt annyi erély, hogy a végére járt volna a ciánszennyezés folyamatának. A lazán vizsgálódó szervek elhitték, és a közvéleménnyel is elhitették, hogy a halálos méreg kiömlésének oka egy szinte kivédhetetlen természeti körülmény, a sok esőzés miatt bekövetkezett gátszakadás volt, az Aurol nevű nagybányai románausztrál vállalat 94 hektáros zagytavának már kimosott, v izes meddőjének a kiömlése. Csak éppen azt nem vette figyelembe senki, hogy ebben a tározóban jóformán nincsen cián, mert az aranybányászásnak ez a