Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 13 (147. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár:
3287 technológiája ezt lehetetlenné teszi. Hatalmas, több ezer tonnás tartályokban történik az arany kimosása, mi után a cián és a szén egyik vegyülete megkötötte a meddő aranyát, azaz levegő és oxigén befújásával történik, de a cián a rendszerben marad, és a tóba kikerülő zagyban csak elenyésző lehet a cián. Ezenkívül figyelembe veendő az a té ny is, hogy Európa egyik legnagyobb kénsavgyára működik Nagybányán, amely állandóan ammóniákot gőzölög, márpedig ha a 94 hektáros tározóban sok a cián, akkor az ciánhidrogénné válik, és mindent elpusztít egy pillanat alatt. A méreg tehát csak a tartályok egyikéből kerülhetett töményen valahova tudatos cselekvés során, és csak így juthatott el folyóinkba. Ezt a körülményt a vizsgálat figyelmen kívül hagyta. Az Aurol most termelhet. Az összes, a folyóink forrásvidékén épült hasonlóképpen mérges anyagokkal do lgozó korszerűtlen üzem termelheti és kibocsáthatja a mérgeit, erre ösztönzi a ciánügy feltáratlansága és megbüntetetlensége. A nemzetközi közösség nyilvánvalóan mérlegelt. Románia önerőből nem tud változtatni. A padlón lévő román gazdaságnak súlyos csapás volna e méreggyárak korszerűsítése vagy bezárása. Politikai döntés született; felejtsük el, a magyarok majd csak elkínlódnak valahogy, a románok meg magukat is mérgezik, ha mérgezik. Ez igaz, ez mindig így volt a történelem során. Brüsszel tehát nem válla lt egy nemzetközi botrányt, amelyben el kellett volna ítélni egy tagjelölti minőségbe helyezett államot, amelyik ráadásul választás előtt áll. Ugyanígy halasztották el a megállapodásban rögzített konzulátus megnyitását, és a ciánügy le lett zárva gátszakad ással meg szép szavakkal. Ha a magyar kormány a rosszul értelmezett és egyébként eleve is rossz ciános status quo politika kedvéért lemond a mérgezés teljes körű kivizsgálásáról, akkor a magyar életet újabb méreghullám érheti el. Emberhalál is következhet. Mi lesz, ha nemcsak ciántól elpusztult halak nyitott halszeme fog vádlóan felmeredni, hanem elkékült hullákat is elénk görget a sors Tiszaeszlárnál és másutt?! Ha egy bűntett büntetlen marad, a következő kiváltójává válik. A költővel szólva: "Aki egyet rú gott a magyarba" - nem fejezem be, talán megértik. Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kormány nevében Németh Zsolt államtitkár úr kíván reagálni az elhangzottakra. NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Ti sztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Súlyos vádakat fogalmaz meg a frakcióvezető úr, amikor úgy fogalmaz, hogy egy rosszul értelmezett status quo politika kedvéért a magyar kormány lemond a mérgezés teljes körű kivizsgálásáról. Azt kell mondanom a képvis elő úrnak, hogy a magyar kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a ciánügy addig ne záruljon le, amíg megfelelő elégtételt nem sikerül kapni mind a magyar államnak, mind pedig azoknak, akik kárt szenvedtek. (9.30) A magyar kormány stratégiája két ter ületen ragadható meg. Az egyik az állami felelősség megállapítása, a másik pedig a magánjogi felelősség megállapítása. Mind a két területen az elmúlt hónapokban rendkívül fontos dolgok történtek, és nagyon szerencsétlen dolognak tartom, hogyha prejudikálju k ezeknek az intézkedéseknek az eredménytelenségét. Jelezni szeretném, hogy az állami intézkedések, az állami felelősségmegállapítás területén megtörtént a román féllel az első tárgyalás, ahol Magyarország megfogalmazta, hogy milyen értelemben látja a romá n államnak a nemzetközi jogi felelősségét a kár, a ciánügy kapcsán. A román fél válaszait várjuk. Július folyamán fog sorra kerülni a második forduló. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy amennyiben nem sikerül a román féllel a megállapodás a kárté rítés ügyében és az állami felelősségmegállapítás ügyében, akkor eltökélt szándéka a magyar kormánynak, hogy nemzetközi bírósághoz fog fordulni, hogy állapítsa meg Romániának az ez irányú felelősségét.