Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 24 (143. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1999. január 1-je és december 31-e közötti tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. ÁBRAHÁM JÁNOS (MSZP):
3080 Emiatt olykor szélmalomharc jellegű küzdelmekbe bonyolódik ez a jogvédő apparátus. Valószínűsíthető, hogy az érintettek egy része zaklatásként is éli meg ezeket az eljárásokat. Talán nagyobb társadalmi realitásérzék tanúsítása a hivatali munka folyta tása során megelőzhetné az ilyen visszás érzések kialakulását. Itt az jelentene jelentősebb előrelépést, ha mesterségesen kialakított és gerjesztett problémák felnagyításának észlelése esetén az iroda munkatársai mértéktartóbb körültekintéssel és az okok r eális feltárásával járnának el. Összegezve: bár nagyon fontosnak tartjuk a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését, és úgy véljük, hogy ez alapjaiban beteljesedik, de mivel túl súlyosak a beszámoló megállapításainak és további célkitűzésének azok az elemei, amelyekkel a MIÉP képviselőcsoportja nem ért egyet, ezért a beszámolót összességében nem tudjuk elfogadni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következne T uriKovács Béla képviselő úr, de úgy látom, hogy a képviselő úr nem tartózkodik az ülésteremben. Ez esetben Tabajdi Csaba képviselő úr következne, de ő sem tartózkodik a teremben. Ábrahám János képviselő urat illeti a szó. Egy pillanatra, képviselő úr! Miv el felmerült az államtitkár úr hiánya, a Házszabály 45. § (4) bekezdése értelmében a kormány tagja vagy a helyettesítésére jogosult személy akkor is köteles részt venni az Országgyűlés ülésein, ha a napirenden lévő törvényjavaslat, határozati javaslat vagy jelentés az ő feladatkörét érinti. Ezt csak közös tájékoztatásul és emlékeztetésül szeretném elmondani. Képviselő úr, most pedig önt illeti a szó. DR. ÁBRAHÁM JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Há z! Tisztelt Biztos Asszony! Biztos Urak! Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy ezt a sort nem folytathatom tovább a kormány többi tagja vonatkozásában, mert úgy érzem, hogy ez a téma sok minisztérium feladat- és hatáskörét érinti. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának beszámolója az elmúlt évhez hasonló terjedelemben, hasonló tartalmi összefüggésekkel, magas színvonalon mutatja be az 1999. évi tevékenységet. A teljesség igénye nélkül szeretnék néhány észrevételt mondani az előterjesztésről . Szűkebb lakókörnyezetemben, a Tolnai megyei Völgységben fokozott jelentőséggel bír a nemzeti és etnikai kisebbség. Ezért is nagy érdeklődéssel vettem kézbe a biztos úr beszámolóját, és hogy legyen összehasonlítási alapom, átfutottam a '97es és '98as be számolókat is. A nagy számú esettanulmány betekintést enged a frekventált problémakörökbe. Visszatérő kérdések például a kisebbségi joganyag felülvizsgálatának szükségessége, indokoltsága, a kisebbségek országgyűlési képviselete, a megkülönböztetésellenes jogszabály, illetőleg jogrend kérdése. Mindezen felsorolt témakörökről csak távirati stílusban szeretnék szólni. A teljes kisebbségi joganyag felülvizsgálatának indokaival egyetértek. Úgy gondolom, hogy helytálló az országgyűlési biztos azon megállapítása, amely sürgeti a jogalkotási feladatot. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény hatéves tapasztalata, a vizsgálatokból levonható következtetések, a témával kapcsolatos nemzetközi egyezmények ratifikálása is szükségessé teszi a törvény módos ítását. Tudjuk, hogy az emberi jogi bizottságon belül e célra alakult egy ad hoc bizottság. E bizottság törvényelőkészítő munkája megfelelő politikai támogatással, az országgyűlési biztos szakmai előkészítő segítségével eredményt hozhat majd a törvényhozá sban. A beszámolóban mintegy szakmai segítségként szerepel egy komplex törvénytervezet a magyarországi nemzetiségek jogairól. Ezzel az informatív szakmai tájékoztatóval - mint ahogyan Kaltenbach Jenő országgyűlési biztos úr az alkotmány- és igazságügyi biz ottság ülésén a törvénytervezetet jellemezte - nagyban hozzájárulhat a törvényalkotó munka eredményességéhez.