Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 24 (143. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1999. január 1-je és december 31-e közötti tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ):
3076 Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a mai nap már másodszor hozzászóljak a beszámolókhoz, most a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentésével kapcsolatban. A jelentés, amit a kezemben tartok, azt gondolom, hogy minden képviselőtársam számára, akik látták, meggyőző és elég egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy rendkívül alapos és körültekintő munkát végzett a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa is, é s az a tevékenység, amellyel az elmúlt években megismerkedtünk, csak erősödött a részéről. Ezt az erősödést szeretném aláhúzni; azt tapasztalom a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa munkájában is, hogy egyre határozottabban és egyre karakteresebben lép fel a kisebbségi jogok védelme érdekében, és hívja fel a figyelmét a magyar társadalomnak és a magyar parlamentnek is e jogok érvényesítésére. Ennek nagyon örülök, és az elkövetkezendőkben is, a még hátra levő időben is továbbra is ilyen határozottságot kí vánok majd a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának. Ez a jelentés, amely rendkívül érdekes részeket és fejezeteket tartalmaz - ahogy már itt Hargitai János képviselőtársam is megjegyezte , komoly figyelmet szentel a diszkriminációval kapcsolatos probl émakör elemzésének. Mielőtt a jelentésre rátér, ráadásul ezt az egész problémakört egyfajta nemzetközi kontextusba helyezi, és egy rendkívül tanulságos, érdekes ténnyel lep meg minket itt az első oldalakon. A "meglepetés" persze, amit az előbb mondtam, idé zőjelben értendő, mert nyilván, akik ezzel a területtel foglalkoznak, mi is, akik az emberi jogi bizottságban ülünk, értesültünk erről a tényről, de talán képviselőtársaim közül kevesebben vagy a nagyközönség közül is kevesebben: nevezetesen, hogy Magyaror szágot hogyan látják mások, a külföld hogyan látja. A jelentés ír arról, hogy 1999ben az európai rasszizmus és intolerancia elleni bizottság egyfajta második országjelentést készített Magyarországról, és ebben tanulságos megállapítások vannak. Engedjék me g, képviselőtársaim, hogy most ebből, a nemzetközi szervezet jelentéséből nagyon röviden idézzek. Ez a szervezet, amit az előbb mondtam, tehát az európai rasszizmus és intolerancia elleni bizottság, azt javasolja a magyar hatóságoknak, hogy tegyenek tovább i lépéseket a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és az intolerancia ellen. Ezen ajánlások egyebek mellett tartalmazzák annak igényét, hogy a Magyar Köztársaság biztosítsa a diszkriminációellenes törvénykezés teljes körű érvényesülését, tegye n keményebb lépéseket a rendőrség helytelen viselkedésének és az igazságszolgáltatás hibáinak leküzdésében, illetve foganatosítson hatékony intézkedéseket a romacigány közösségekkel szemben, különösen az oktatás és a munkavállalás területén megnyilvánuló diszkrimináció és rasszizmus elleni küzdelem eredményessé tétele érdekében. Tehát nagyon tanulságos az, ahogy az elején is említettem, ahogy kívülről látnak minket, és azt gondolom, megszívlelendő, amit itt olvashatunk. Miért is mondom ezt? Hadd tegyek itt egy értelmező megjegyzést ahhoz, hogy miért vélem ezt rendkívül megszívlelendőnek. Évek óta, azt kell mondani, szinte a rendszerváltás óta rendszeresen előjövő, ha úgy tetszik, lélektani megalapozottságú vita az, hogy helyes dologe, ha mi saját magunkról , az országról, Magyarországról, a hibáinkról beszélünk, és a gyengéinket tárjuk a nagy nyilvánosság elé. Nem lennee az helyesebb, hogy ezekről nem beszélnénk, valamiféle, "rózsaszínre festett képet" próbálnánk a nagyvilág felé szuggerálni, mert az kedvez őbb színben tüntetné fel Magyarországot. Nos, nekem az a meggyőződésem, és a demokratikus országok tapasztalata is erre int minket, hogy akkor járunk el helyesen, ha a saját hibáinkkal, saját gyengéinkkel őszintén szembe merünk nézni, ezeket a nemzetközi k özvélemény előtt is merjük vállalni, akkor ugyanis az értékelésünk, a rólunk kialakult vélemény pozitív lesz. Hiszen rasszizmus, antiszemitizmus, kisebbségellenesség szinte mindegyik országban van, a nagy demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban is. Nem az különbözteti meg az egyes országokat, hogy létezneke ezek a jelenségek, hanem mindig az, hogy az adott kormány, az adott parlament, ha úgy tetszik, a hivatalos kormánypolitika hogyan reagál ezekre a jelenségekre. Ha az arról szól, hogy megpróbá ljuk rózsaszínre festeni a képet, egyfajta kedvezőbb képet kialakítani magunkról, és azt mondani, hogy nálunk nincsenek is ilyen
