Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
2883 a díjbefizetések meghatározott hányada tartalékképzést szolgáljon, és ne indokolatlan működési kiadásokra vagy netán rejtett profitkivonásra fordítsák. Magyarország helyzete annyiban sajátos Európában, hogy a részvénytársasági f ormában működő 22 biztosítótársaság alaptőkéjének 79 százaléka külföldi tulajdonban van, és ezeknek a multinacionális társaságoknak pillanatnyi üzleti érdekei gyakran diktálhatnak olyan irányú, országok közötti vagyoni átcsoportosítást, ami nem esik egybe a hazai biztosítottak és a nemzetgazdaság érdekeivel. Nem véletlenül kért a kormány a közösségi irányelvek alkalmazásával kapcsolatos tárgyalások során arra lehetőséget, hogy az uniós csatlakozásunkat követő öt évig az életbiztosítási tartalékok befektetés ére csak belföldön legyen lehetőség. Annyiból is sajátos az ország helyzete, hogy a 22 társaság közül négynek együttesen 70 százaléknyi a piaci részesedése a biztosítási szolgáltatások körében. Miközben ezeket az adatokat, mondatokat jegyeztem fel - hiszen mint a parlament többsége, magam sem vagyok biztosítási szakember , elgondolkodtam azon, hogy bizony az állampolgárok többsége nem látja át a minimális biztonsági tőke nagyságára, az értékkövetésre, a biztosítási felügyelet jogkörére vagy a biztosítási m atematikusok kötelező alkalmazására vonatkozó törvényi előírások szükségességét. Az állampolgárokat elsősorban az érdekli, hogy ha kár éri őket, akkor különösebb hercehurca nélkül enyhítsék veszteségeiket a befizetett biztosítási díjaik ellenében. Gyakran hozzák fel példának nagyszüleik, dédszüleik biztosítási szerződéseit, amely szerződések az egyszerű iparosok, kereskedők számára is áttekinthetőek voltak, nem bizonytalanította el a szerződéskötőket több oldalnyi kivétel vagy áttekinthetetlennek tűnő, apró betűs feltételrendszer. Ha visszatekintünk a múltba, akkor Magyarországon Révkomáromban 193 évvel ezelőtt, 1807ben alakult meg az első jelentősebb biztosítóvállalkozás, amely elsősorban hajókat és hajón szállított árukat biztosított. 1857ben alakult meg az első magyar általános biztosítótársaság, majd ezt követően folyamatosan nyitottak fiókokat külföldi biztosítóintézetek is. 1947től 1952ig fokozatosan államosították a biztosítóintézeteket Magyarországon, és az elkövetkezendő négy és fél évtizedben a biztosítók közötti verseny kizárása, a biztosítási feltételek egyoldalú diktálása és a kötelező szerződéskötések előírása révén a vagyonbiztosítás a központi jövedelemelvonás és jövedelemátcsoportosítás egyik eszköze volt, és elhalványult az eredeti biztos ítói szerepkör. Csak a '80as évek végétől szüntették meg a korábbi Állami Biztosító monopolhelyzetét, és tették fokozatosan lehetővé a többszereplős biztosítói piac létrejöttét. A rendszerváltás utáni új helyzetnek megfelelő biztosítást átfogóan eddig az 1996. január 1jétől hatályos XCVI. törvény szabályozta, de ezt az elmúlt négy évben rohamosan meghaladta az élet, és jelenleg az előttünk fekvő törvényjavaslat 119 szakasza révén felújításra vár. (11.10) A törvény megújulása a Magyar Demokrata Fórum vélem énye szerint várhatóan áttöri azt a láthatatlan korlátot, ami ma egyre inkább leblokkolja a biztosítási piac fejlődését. Az MDF szakmai környezetében általános az a tapasztalat, hogy míg az átlagosnál kedvezőbb életfeltételek között élők körében telített a biztosítási piac, azaz az ilyen háztartásban élők túlnyomó részének van életbiztosítása és lakásbiztosítása, addig a szerényebb életvitelű családok többsége nem engedheti meg magának a biztosítók által nyújtott vagyoni és létbiztonság igénybevételét. Itt kell megjegyezni, hogy nemcsak a lakosságon belül, hanem a gazdálkodók és a gazdálkodó szervezetek között is jelentősek a különbségek aszerint, hogy kik tudják és kik nem tudják igénybe venni a biztosítási szolgáltatások nyújtotta lehetőségeket. A Budapest Sportcsarnok leégése újra ráirányította a figyelmet azokra a hátrányos körülmények között gazdálkodó kényszervállalkozókra is, akiknek bevételei elégtelenek arra, hogy azokból biztosítási díjakat fizessenek. A korlátolt felelősségű társaságok, betéti társ aságok többsége, közel 200 ezer társaság a kötelező biztosításon kívül nem vállalja semmilyen biztosítási díj fizetését, az egyéni vállalkozók körében pedig még nagyobb a biztosítás nélküliek aránya. A biztosítási díjbevételek több mint felét gazdálkodók, gazdasági társaságok és nem gazdálkodó jogi személyek
