Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 22 (141. szám) - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BALLA GYÖRGY (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz):
2821 DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Elnök Úr! Képviselőtársaim! Vidéki képviselőként nagyon odafigyelve: egykét dolog fáj. Az egyik az, hogy amikor a politikában kilátszik a lóláb, akkor kár ez el len ágálni. Amikor nap mint nap - a két perc miatt nincs időm arra, hogy felsoroljam - lehet látni a kormány és a főváros ellentétét, ami Magyarország megítélését is - higgyék el, még egyszer mondom - zavarhatja az európai politikusok számára, akkor egy ki csit kellemetlen helyzetben vagyok az ország házában. Azt hiszem, hogy ha valaki közgazdász és magyar állampolgár, akkor alapvetően tudomásul kell venni azt, hogy a főváros működőképessége országos érdek. Ebből az alapvető tézisből kell kiindulni. Ha a főv áros működőképessége országos érdek, akkor egy ilyen jelentős fővárosnak elegendő bevételhez kell jutni - ez a másik; azt hiszem, ezen sem lehet vitatkozni - ahhoz, hogy a kiadásait és a működőképességét biztosítsa. Ha a főváros döntéseiben, a Fővárosi Köz gyűlés döntéseiben sokszor részérdekeknek lehet majd alárendelve - mert azt hiszem, azt senki nem kifogásolja, ha ez a törvényjavaslat úgymond, csúnyán kifejezve magam, keresztülmegy az Országgyűlésen, akkor itt részérdekek is érvényre juthatnak , akkor n em biztos, hogy az egész érdek érvényesül. És ha az egész érdek nem érvényesül, akkor a főváros működőképessége kerülhet bajba, és ez a működőképesség - még egyszer elmondom, amit mondtam az elején - az ország működőképességét is zavarhatja. Köszönöm szépe n. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Balla György úrnak, a Fidesz képviselőjének. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm a szót. Mindenképpen föl kell hívnom a figyelmét Bauer képviselő úrnak arra, hogy a beszéde elején egyébként n em azt a kifejezést használta, amit a beszéde közben később. Kifejezetten arról beszélt, hogy a kerületek vetik ki a helyi adókat. Elhiszem, képviselő úr, hogy a hosszú beszédje alatt meg is ismerte a javaslatot, mert a javaslat egészen rövid, meg lehetett tanulni közben is - a beszédje elején egészen másról beszélt. Ha már ön említette ezt a példát, a köztársasági elnök példáját, az a véleményem, hogy ebből a megállapodásból nagyon jó javaslat született. Semmi másra nem teszünk most javaslatot, mint arra, hogy a főváros továbbra is megkapja azt a jogot, hogy helyi adót vethet ki - mert ez önkormányzati alapjog , ugyanakkor a kerületeknek egyetértési joguk van, magyarul le kell ülni, meg kell beszélni, át kell gondolni, és olyan megállapodásra kell jutni, a mi mindenkinek jó. Még egyszer szeretném elmondani - bár ön is említette , hogy a fővárosi kerületek képviselőtestületét, polgármestereit ugyanazok a polgárok választották, mint a Fővárosi Közgyűlést vagy Demszky Gábort. (20.50) Magyarul, én nem hiszem a zt, ha korrekt emberek leülnek, tárgyalnak egy ilyen fontos önkormányzati alapjog tekintetében, mint a helyi adó kérdése, és képesek megállapodni, az a fővárosi lakosok számára, a budapestiek számára rossz döntés lenne. Mi semmi mást nem teszünk, azt készí tjük elő ezzel a törvényvisszaállítással, hogy újra legyen mód és lehetőség az egyeztetésre, és ne kizárólagosságot kapjon a főváros. Meggyőződésem, hogy mivel az ilyen típusú javaslatokból, a megegyezés szándékából jó gondolatok szoktak születni, így ez lesz a főváros vonatkozásában is. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Nagy Gábor Tamás úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót. DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz) :