Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 22 (141. szám) - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz), a napirendi pont előadója:
2810 A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Soron következik a helyi adókról szóló 199 0. évi C. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitája . Juharos Róbert képviselő önálló indítványát T/2543. számon kapták kézhez. Megadom a szót a képviselő úrnak. Tessék! DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz) , a napirendi pont előadója : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem a mondanivalómat rövidre fogni. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló önálló képviselői indítványt terjesztem a tisztelt Ház elé azzal, hogy előrebocsátom, hogy ez a ja vaslat egy restitúciós javaslat, hiszen azt a törvényi szöveget kívánja ismételten a törvény szövegévé tenni, amely szabályozás gyakorlatilag szó szerint 1990. december 30i hatálybalépésétől számítva egészen 1998. január 1jéig hatályos szövegként működöt t, és ez alapján járt el az azt alkalmazó Fővárosi Önkormányzat kétszintű rendszere. Egy rövid történeti áttekintésbe azért szeretnék belebocsátkozni, hogy miért is van erre most szükség, miért is kell visszaállítani azt a törvényi szöveget, amely korábban hatályos volt. 1994ben - mint ahogy ma már erre többször is utaltunk - az akkor kormányzó MSZPSZDSZkoalíció, egyoldalúan felrúgva az addigi konszenzusos alkotmányos jogszabályokat megalkotó törvényhozást, egyoldalúan, saját erejére támaszkodva és az el lenzék kivonulása mellett módosította az önkormányzati törvényt, az önkormányzati választójogot, és ehhez kapcsolódóan módosította a fővárosi szabályokat is, így nem utolsósorban megszüntette azt a fővárosi törvényt, amely gyakorlatilag az alapinfrastrukt úrája volt a főváros fejlődésének, mint ahogy mindenkor az volt. Addig volt lendületes a Fővárosi Önkormányzat fejlődése, ameddig önálló törvényi szabályozás tárgya volt. 1994ben mégis azért kellett ezt megszüntetni, hogy kétharmadossá téve az akkori törv ényi szabályozást, Demszky Gábort és csapatát be lehessen betonozni kétharmaddal a Fővárosi Önkormányzatba. Ehhez kapcsolódóan kimaradt egy nagyon fontos pont, ugyanis a kétharmados törvényekkel a forrásszabályozás kérdését le lehetett venni a napirendről, hiszen kétharmados biztonságot élvezett, de a helyi adókról szóló törvény véletlenül kimaradt - nyilvánvalóan az akkori törvényhozás figyelmetlensége okán - ebből a teljes invázióból, ezért ehhez a törvényhez csak később nyúltak hozzá, méghozzá 1997ben, amikor átfogó szabályozás volt. Ekkor már nem volt meg a kétharmados konszenzus az MSZP és az SZDSZ között, ezért az akkori, 1997. évi CIX. törvényjavaslat, amelyet akkor benyújtott az MSZPSZDSZkormány, nem is tartalmazta azt a módosítást, amelyet egy SZ DSZes képviselő adott be akkor egyéni képviselői indítványként. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint az akkori kormány nem is támogatta azt a javaslatot, amely azt eredményezte, hogy a korábbi kerületi egyetértési jog helyett véleményezési jog került bele a t örvény szövegébe. A jelenleg hatályos szabályozás ezért csak véleményezési jogot biztosít a kerületek számára, ez így szól: "A főváros esetében a helyi adók bevezetését, valamint az egyes adók bevezetésére jogosultak körét a Fővárosi Közgyűlés rendeletben, a kerületi képviselőtestületek véleménye kikérésével határozza meg." Ez a gyakorlatban azt jelenti - amit az utolsó esetben jelentett is , hogy a kerületek közül egyetlenegy sem értett egyet azzal a főváros által benyújtott rendelettervezettel, amelyet a Fővárosi Közgyűlés tárgyalt, mégis elfogadta azt a Fővárosi Közgyűlés. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ez az eset nagyon jól példázza azt, hogy a véleményezési jog önmagában egy dologra alkalmas: arra, hogy a k étszintű önkormányzati rendszerből az egyik szint, a fővárosi szint rendre visszaéljen azzal a jogosítvánnyal, amit ez a téves törvényjavaslat akkor tartalmazott.