Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 5 (140. szám) - A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP):
2714 Most azonban mi az ország történelmének a megértésével és megértetésével foglalkozunk; megemlékezni a börtönpapokról, a papokról, akik börtönben voltak. Lábjegyzetben: tanúskodhatom, velük voltam négy évig börtönben, a Mindszentyper kapcsán Baranyai Jusztinnal és Esterházy Pállal és a többiekkel börtöntársak voltunk. Néha olyan laza volt a börtönbeli diszciplína, hogy megengedték, hogy nyolctíz pap egy zárkában legyen, én pedig éppen akkor fűtő voltam a ki sfogházban, és - bocsánat a szóért - becsempésztem nekik a misebort, hogy amennyire csak lehet, élhessék az életüket. Talán még most is ott van a gyűjtőfogház pincéjében, ahova én befalaztam - talán egyszer el kéne mennem, el kéne mennünk - az egyik katoli kus pap emlékiratait, amit apró papírokra, vécépapírokra írt, mert nem volt más papír. Talán most is ott vannak; 1949ben falaztam én be azokat az iratokat. Ezt csak mind azért mondom, demonstrációul, hogy igen, ott voltak a katolikus papok, zsidó rabbik, Ordas Lajos evangélikus püspök, számos református lelkész. Igen, ez része volt annak a kommunista tirannizmusnak, ami a társadalommal azt tette, amit tett. Mégis, legyen szabad mondanom, tisztelt Ház, hogy mi itt egy nagyobbra, egy egészebbre, egy teljeseb bre emlékezünk és kívánunk törvényt alkotni, mint arra, hogy valakik ellen a rezsim fölállt, és méltatlan volt, és tirannus volt, és zsarnok volt; a katolikus egyház ellen, a református egyház ellen, a társadalom ellen, a kispolgárok ellen, a kulákok ellen , a kisgazdák ellen, a szociáldemokraták ellen - egy tirannus társadalom volt! És mi arra emlékezünk itt most: az egészre, az egész magyar nemzetre. Amikor Ughy Attila képviselő úr - végiggondolva ezt - a múltkor fölszólalt, én becsatlakoztam, pedig tényle g nem volt szándékom részévé lenni ennek, de igen tisztelt Ház, nem engedhetem meg, hogy ne vegyek részt ebben a törvényalkotásban mint a Magyar Országgyűlés megválasztott tagja, mint ennek a témának ismerője, részese azokban az időkben, aztán tanítója enn ek a témának egyetemi professzorként negyvenegy esztendőn át Amerikában. Éppen tíz napja lehettem egy gimnáziumban Pestszentlőrincen, ahol történelemnap volt, és alkalmunk volt megint erről elbeszélgetni. Tehát ez része az életünknek, része az életemnek. E zért engedtessék meg, hogy így becsatlakoztam ebbe a vitába; nem is vita ez - számbavétel. Az idővel való gazdálkodás miatt rövidebbre fogom mondandómat. Azt szeretném mondani befejezésül, hogy többet, teljesebbet, egészebbet alkotunk akkor, ha a fő témára , a teljesre tekintünk, nevezetesen a Magyarország szuverenitása felé való haladás elvesztésére. Annak pedig nincsen másik olyan szimbóluma, mint az a február 25e, amit itt már leírtunk. Kérem képviselőtársaimat, ha ez időt igényel, akkor a döntés ne szül essen meg mindaddig, amíg erről több beszélgetés, több tükörföltartás nem történik. Ne szavazzuk le egymást, hanem vonjunk be többeket is, hogy tényleg úgy érezhesse a Magyar Országgyűlés, hogy olyat visz a magyar nép elé és iktat törvénybe a magyar jövő s zámára, ami magában foglalja mindazt, ami lényeges arról a gyászos tirannus korszakról, amit most úgy fogalmazunk meg, hogy a kommunista diktatúrák évtizedei. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : M egadom a szót Donáth László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. A legszívesebben elállnék a szótól újfent Horváth képviselő úr szavait hallván, hogy pontosítsak: Horváth János képviselő ú r szavait hallván. De meg kell mondanom, hogy már a múlt alkalommal Ughy Attila is rendkívül meggyőzően hatott rám gondolatmenetével. Mégsem tehetem, hogy egyszerűen csak a saját magam nevében, Donáth Lászlóként rábólintsak érvelésükre, illetve empátiájukr a, amellyel ezt az egész kérdést kezelik, mivel kétségtelenül egyesegyedül vagyok a terem ezen részén, amely számomra természetesen szimbolikus. Az áldozatok többnyire egyedül vannak, függetlenül attól, hogy egy bíróság színe előtt állnak vagy éppen Orszá ggyűlésben, vagy bármilyen más helyütt.
