Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 5 (140. szám) - A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
2713 törvényhozást, hogy kiemeljük egy részét a nemzetnek, az rendjén van. De mégis itt az alkalom számunkra, hogy az egész nemzetre emlékezzünk, és az egés z nemzet múlt századbeli sorsát a kommunizmus kapcsán még egyszer gondoljuk végig, hogy aztán megoszthassuk a következő nemzedékkel. Hogy az emlékezés napja mikor legyen, az nemcsak egy ilyen egyszerű kompromisszum kérdése, hogy ez is jó , meg az is jó. Valamilyen nap jó, hiszen 365 napon át, egy egész esztendőn át, évtizedeken át a kommunizmus gyötrelme és mizerábilis volta, a kommunista diktatúra, a tirannizmus itt volt, évtizedeken át. Tehát majdnem ilyen véletlen matematikai módon bárm elyik napra rámutathatnánk. Mégis, a képviselőtársaimnak teljesen igazuk van abban, hogy az egyik nap inkább az, mint a másik nap. Április 5e Kovács Béla elhurcolásának a napja... (Jelzésre:) Bocsánat, február 25e Kovács Béla elhurcolásának a napja, az e gész nemzet történelmét reflektálja. Mi is volt akkor Magyarországon? Egy olyan magyar parlament, egy olyan magyar kormány, amely eredményesen haladt a stabilizációval, és jó kilátásokkal haladt az ország szuverenitása felé. A "szuverenitás" szót 1946ban ebben az Országgyűlésben százszor elmondtuk. (13.50) Az volt az ország, a nemzet, a kormány programja. Elmondtuk - magam is, képviselőtársaim is és ezrei a magyar népnek - szerte az országban, falukban, népfőiskolákon, egyetemeken. Az ország szuverenitása felé haladás olyan nagy esemény volt, hogy az magával hozta volna természetesen a békekötést - vagy a békekötés előzménye lett volna - és a megszálló csapatok eltávolodását. Erről beszéltünk, ez téma volt, ez program volt. Azért dramatizálom ezt, igen tisz telt képviselőtársaim, mert ezt a folyamatot szakította meg drámai módon az a szovjet tábornok, aki negyven katonájával elment Kovács Béla házához, és elvitte azt a Kovács Bélát, aki akkor ebben az Országgyűlésben a többségi párt politikai vezetője volt. T ehát a demokrácia megcsúfolásának és a szuverenitás eltörlésének ennél "klasszikusabb" - idézőjelbe teszem - példáját alig lehet találni. A politikai tudományok, az alkotmányjog vagy a nemzetközi kapcsolatok tudománya ennél kimondóbb példát nem találhat ar ra a szörnyűségre, hogy egy országot, amelyet eladdig elismert a megszálló Szovjetunió is, a másik két nagyhatalommal szemben, mint békeszerződés felé haladó országot, együttesen írták a békeszerződést velünk... - egyszer érdemes lenne belemenni ennek a ré szleteibe is. Tehát ez kifejezett, kimondott téma volt. Nem volt olyan, képviselőtársaim, hogy Magyarország el volt adva Jaltában! Ez a történészeknek egy sekélyes, silány egyszerűsítése, amely beleillik mind a szimpla szovjet bolsevizmust követő történész ek, mind pedig a hitlerista történészek sablonjába. Egyik azt mondja, hogy amikor Hitlert innen kiverték, akkor megkezdődött Magyarország kommunizálása, a másik meg azt mondja, hogy hát itt kommunizmus volt, mert megjöttek a szovjetek. Nem így volt! És jó, ha az ország erre emlékszik, és jó, ha segítünk abban, hogy az ország emlékezzen. Történészeink sajnos manapság mintha kalodába guzsgolva nem tudnák, hogyan is nézzék ezt az egész képet. A Magyar Országgyűlésnek itt most több feladata van - ha szabad így mondanom - vagy több szerepe van, mint csupán egy törvényt kontemplálni; de az is feladat, hogy a történelmi összefüggésekben kontempláljuk ezt a törvényt. Báró Apor Vilmos püspök úr mártírhalála örök emlék a magyar nemzet számára, az egész világ számára. Én egyike voltam azoknak, akik személyesen jól ismerhettem báró Apor Vilmost még püspöksége előtt és püspöksége után. A Teleki Pál Munkaközösséghez közel volt, onnan ismertem. Talán a történészek számára lábjegyzetként megjegyezhetem, ő volt kiszemelve a T eleki Pálosok és a katolikus intellektuelek számára, hogy majd ő legyen a bíboros. Egy nagyon kedvelt ember volt, rendkívül alkalmas és világkoncepciójú intellektuel a maga papi hivatása mellett. Az ő mártírhalálát örökké fogja tudni mindaz, aki ezt tudni kívánja. És a magyar nemzet igen, tudni kívánja.
