Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 5 (140. szám) - A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - PÁL BÉLA (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
2666 amikor ezt az indítványomat beadtam, az vezérelt, hogy megnéztem, melyik önkormányzat, melyik pályázó milyen önrészt vállalt; a XXIII. kerület mintegy közel 70 százalékos önrészt vállalt, Almádinál 30 százalék körüli önrészről volt szó. Persze meg tudnám tenni, hogy módosítom ezt az indítványomat, viszont nagyban függ ez attól, hogy egyáltalán mi erről az előterjesztő és a kormány véleménye, hisz máskülönben felesleges mun ka lenne ezt megtenni, ha a vízügyi részekről próbálnék átcsoportosítani pénzt. Pál Bélával részben vitatkozva, részben egyetértve, főleg az előterjesztő véleményére lennék kíváncsi. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik P ál Béla úr, az MSZP képviselője. PÁL BÉLA (MSZP) : Köszönöm szépen. Arra reagálva, amiben részben vitatkozik velem Karakas János képviselőtársam, szeretném meggyőzni arról, hogy azt gondolom, nem túl szerencsés, ha csupán azt vesszük figyelembe, hogy mennyi egy önkormányzat önrésze, hiszen az önkormányzatok különböző gazdasági helyzetben vannak, és azt hiszem, mindegyik önkormányzat a maga helyzetének megfelelő önrészt javasolja egy ilyen beruházásnál. Ennek alapján még nem lehet megítélni, hogy melyikre van nagyobb szükség, vagy melyik indokoltabb. Azt viszont semmiképpen nem tartom szerencsés javaslatnak, ha egy a vízgazdálkodás területén elinduló beruházáshoz a kultúra területéről kívánunk átcsoportosítani. Azért sem, mert jelenlegi képviselőtársaink, álla mtitkár úr is - gondolom - egyetért azzal, hogy a kultúra döntően az a terület, ahol általában takarékoskodunk. A pénzek osztásánál valahogy mindig a kultúra kerül a sor végére, pedig azt hiszem, hogy a kultúrára, a kulturális területre szánt pénzeszközök nagysága, a kulturális beruházásokra szánt pénzeszközök nagysága nagymértékben meghatározza a jövőbeni helyzetünket, és ha most ez még nem is érzékelhető, de közvetett módon mindenképpen. Így tehát továbbra is azt javaslom Karakas János képviselőtársamnak - hiszen ettől nem zárkózott el , hogy ha ezzel a kormány is egyetért és támogatja, akkor inkább úgy szóljon ez a módosító indítvány - amelynek indokoltságát nem vonom kétségbe , hogy a vízgazdálkodásra szánt nyolc újraindítandó beruházás részéről történ jen ezeknek az összegeknek az átvétele. (10.10) Hiszen akkor nyolc induló beruházásnak is meglehet az a jó érzése, hogy a gesztusukkal hozzájárultak ahhoz, hogy még egy kilencedik is indulhasson; és nem mások rovására, hanem mások önkorlátozásával sikerül előteremteni ezt az összeget. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra megadom a szót Mécs Imre úrnak, az SZDSZ képviselőjének. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Két nagyon fontos témát szeretnék megemlíteni. Az egy ik a Kóródi Mária és Lotz Károly képviselőtársunk által jegyzett 10. számú javaslat, amely a BajcsyZsilinszky Kórház új diagnosztikai és műtéti tömbje felépítésére kér támogatást. Úgy gondolom, ez rendkívül fontos téma, hiszen a kórház nagyon elavult álla potban van, és a kórháznak óriási a vonzáskörzete; nemcsak Budapest IV. kerületéből és Rákospalotáról, hanem az agglomerációból egy sor település tartozik ehhez a kórházhoz. Az általános vitában is kifejtettük, hogy helytelen az a szemlélet, amely a politi kai hovatartozást figyelembe veszi a támogatások elosztásánál. A statisztika ezt keményen és szignifikánsan bizonyítja, s a számokkal nehéz vitatkozni. Ha a kormánypártok a fővárosi fontos beruházások támogatását elutasítják, ez beleillik abba a sorba, ame ly sajnos országszerte tapasztalható. A számok kemény dolgok, nemcsak a tények. És ha felsorakoztatjuk a számokat, akkor a statisztika ezt egyértelműen és szignifikánsan bizonyítja.