Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 14 (135. szám) - A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
2214 kapcsolatban, amely arról szól, hogy a kommunizmus áldozatainak, akik Magyarországon és a világon milliókat teszne k ki, legyen egy emlék. Nem kerül pénzbe! Nem szabad összekeverni az oktatási reformmal, a költségekkel. Az miért kerül pénzbe, hogyha minden évben április 2án az osztályfőnöki órán egy tanító néni, tanító bácsi, tanár úr, tanárnő föláll, s azt mondja: fi úk, lányok vagy lányok, fiúk, volt szörnyű dolog, megemlékeztünk a minap a holokauszt áldozatairól (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , most pedig megemlékezünk azokról az áldozatokról, akiket egy közel százéves diktatúra, a melyik hál' isten elmúlt, a múlté, amely milliókat, százmilliókat ölt meg (Az elnök ismét csenget.) , csak azért, mert diktatúra volt, mert kegyetlen volt. Mi ebben a borzasztó? Ezt miért nem lehet elfogadni, miért nem lehet támogatni? Javaslom a tisztelt k épviselőtársaimnak, nemcsak (Az elnök ismételten csenget.) ennek az oldalnak, annak az oldalnak is, hogy a saját tisztaságukért, saját becsületükért és saját érdekükben is támogassák ezt a javaslatot és szavazzák meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Csatlakozva Horváth Béla képviselőtá rsam javaslatához, azt az alábbi gondolatokkal kívánom kiegészíteni. Minden nemzet történelmében vannak olyan tragikus és súlyos események, amelyek kihatottak az egész népességre, és amelyek emlékét évszázadokon keresztül megőrzi a néphagyomány, még akkor is, ha azt a történetírás esetleg nem is regisztrálja. Hazánk évezredes történetében sok ilyen esemény volt, amelyek közül a két legsúlyosabb a tatárjárás és a 150 éves török hódoltság. Mindkettőnek az emlékét a hely és a történelmi évszám örökíti meg. Így tudjuk, hogy a tatárjárás tragédiája Mohinál történt 1241ben, míg a török megszállással kapcsolatos tragédia Mohács és 1526 emlékét őrzi olyan mélyen a zsigerekben, hogy azt sem 800, sem 500 év elfeledtetni nem tudta. A palóc feketehumor sajátságos törté netlátással három dúlásról emlékezik meg hazánkkal kapcsolatban: ezek szerint volt tatárdúlás, törökdúlás és "felszabadúlás", amelyet az 1945ös szovjet megszállással kapcsolatban őriz feledhetetlen emlékként. Tudjuk, hogy a tatárdúlás jóformán egy év alat t zajlott le, a törökdúlás 150 évig tartott, míg a harmadik "dúlásunk" 45 évig. Ez alatt a negyven esztendő alatt ékezethiánnyal felszabadulásról beszélt az államhatalom, és ilyen címen ünnepeltette a tragikusan tönkrement magyar polgárságot a szolgalelkű diktatórikus hatalom. Ezt egy másik formában is jól jellemezte a palóc humor: szent edények ünnepének nevezte április 4ét, mondván: ekkor estünk cseberből vederbe. Mindez annak ellenére történt, hogy hazánk lakossága, szülők és nagyszülők élményein keresz tül, tisztában volt azokkal a borzalmakkal, amelyek ezt a harmadik dúlást jellemezték. Mindez nem legenda, hanem dokumentált, számokkal rögzíthető. Tudjuk azt, hogy hány százezer állampolgárt hurcoltak a Gulágokra, és ismerjük azt a néhány ezres létszámot is, akik onnan visszatérhettek. Természetes, hogy ezek a létszámok sokkal súlyosabbak a tatár- és a törökdúlás áldozatainak számánál, hiszen itt már rendelkezésre állt a modern technika szállítóeszközeinek lehetősége, sokezres vagontételben. Statisztikaila g tudjuk azt is, hogy hány százezer magyar állampolgárságú nőt becstelenítettek meg, százezres nagyságrendben terjesztve az ázsiai szifiliszt, nem is beszélve az erkölcsi borzalmakról. Mindezekért soha senki semmiféle kárpótlást nem kapott. A pusztítás és a pusztulás a nemzetnél is nagyobb mértékeket öltött, magába ölelve válogatás nélkül a nemcsak magyar nemzetiségű honpolgárokat is. Bár statisztikailag és történelmileg nincs feldolgozva, de tudjuk, hogy a bevonult szovjet csapatok sokszor magukkal hurcolt ák azokat a honpolgárainkat is, akik túlélve a náci poklot hazatértek, vagy pedig azokat, akik itthon a pesti gettóban szenvedték végig a borzalmakat. Ugyanígy kerültek a Gulágokra a honvédséggel együtt
