Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Bajor Tibor (MSZP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mit várhatnak a vasutasok a kormánytól, és mit várhatnak az utasok a vasúttól?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAJOR TIBOR (MSZP):
215 Természetesen a jövőben mindent meg kell tennünk azért, hogy ha szükséges, a jogi eszközrendszert is hozzáigazítsuk a fogyatékosok esélyegyenlőségének biztosításához. Ez ü gyben meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket, és kérem a képviselő úr, illetve képviselőtársaim cselekvő támogatását is ehhez. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem a ké pviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Emlékeztetem az államtitkár urat, illetve az Országgyűlést is és az államtitkár úr munkatársait, hogy néhány hónappal ezelőtt az országos fogyat ékosügyi programhoz kormánypárti oldalról, ellenzéki oldalról számos módosító indítványt nyújtottunk be, de egyetlenegyet sem fogadott el a kormányzat. Ennek a következményeit éljük most. Meggyőződésem, hogy az állampolgári jogok biztosának elemzései, a sz akfolyóiratok tanulmányai, az újsághírek, tudósítások, a rádiós, televíziós riportok, de személyes valóságélményem is megerősít, hogy a többnyire kiszolgáltatott élethelyzetben, fogyatékkal élő honfitársaink érdekében szükség van a törvénymódosításra. (15. 00) Horváth Balázs MDFes képviselőtársammal együtt olyan önálló indítványt nyújtunk be, amely jogi garanciákkal növelheti az esélyegyenlőség megteremtését, a fogyatékkal élő személyek védettségét. Ezzel és csak ezzel fogadom el a válaszát, államtitkár úr. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy Lezsák Sándor képviselő úr elfogadta az államtitkár úr válaszát. Bajor Tibor (MSZP) - a k özlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mit várhatnak a vasutasok a kormánytól, és mit várhatnak az utasok a vasúttól?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Bajor Tibor, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt ny újtott be a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez: "Mit várhatnak a vasutasok a kormánytól, és mit várhatnak az utasok a vasúttól?" címmel. Képviselő urat illeti a szó. BAJOR TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnö k asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ha egy idegen hazánkba érkezik, azt vagy vasúton, közúton vagy repülőn vagy - sajnos egyre kevesebb alkalommal - hajón teszi. Így sokszor még az ország határa előtt kialakul egy képe hazánkról. Például, ha Gr azból Ungvárra utazik, akkor felszáll a Szombathely és Csap között közlekedő gyorsvonatra, és azon utazna. De ezt csak egyszer teszi. Ha meglátja a leszakított díszléceket, a folyosó falának támasztott fülkeajtót, a fűtetlen vagonokat, a mosdót, ahol nincs villany és víz, ami meg benne van, arról jobb nem beszélni... - hangsúlyozom, ez a szerelvény Szombathely felől jön. Ha átszáll az InterCityre, és esik a hó vagy az eső, akkor sem jár jobban, a késés garantált.