Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 11 (132. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Miért mond le a kormány az Európai Unió több tízmilliárd forintos vissza nem térítendő támogatásáról?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
1716 csatlakozik - tehát az Unióval határos ország , és a másik nagyon fontos szempontrendszer, hogy a csatlakozni kívánó országokon belüli területi aránytalanságokat kiegy enlítse. Azt hiszem, nem kell hangsúlyozni, hogy Magyarországon a keletiészakkeleti országrész bekapcsolása a gazdaságitársadalmi vérkeringésünkbe elengedhetetlenül fontos cél, és ezt az uniós támogatási célrendszerbe igenis jól be lehet illeszteni. Sajn os a Pénzügyminisztérium államtitkári szinten Varga Mihály részéről, a Gazdasági Minisztérium államtitkári szinten Glattfelder Béla részéről azt hangoztatja, hogy nem ad az Unió forrást ezekre az autópályákra; ebben a Házban is elmondta. Ugyanakkor Járai Z sigmond miniszter és Matolcsy György miniszter közös sajtótájékoztatóján így fogalmazott: az M7eshez valószínűleg ad támogatást az Unió, hiszen az előzetes projektlistára már fel is került az M7es beruházás Orbán Viktor kormányfő korábbi tárgyalásainak e redményeképpen. Ezek után, ahelyett, hogy a kormány minden erőfeszítést megtenne, hogy az M7esre és az M3asra támogatást szerezzen az Európai Uniótól, úgy tudjuk, úgy halljuk, hogy visszavonta mindkét pályázatát. Kérdésem: visszavontae a kormány az Euró pai Uniótól az M7es és az M3as autópályák támogatására vonatkozó pályázatát? Várom a válaszát. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. A kérdésre Katona Kálmán miniszter úr válaszol. KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön legalább úgy tudja a választ a feltett kérdéseire, mint én, de ha tőlem akarja hallani, akkor elmondom. Nem kívánunk lemondani a támogatásokról, pontosan fordítva. Itt volt Loyola de Pala cio asszony, az Európai Unió közlekedési főbiztosa, és elmondta nekünk - külön nekem, a külügyminiszter úrnak, a miniszterelnök úrnak , hogy nem támogatják az M3asra és az M7esre vonatkozó kérésünket. Ezzel szemben azt mondta, hogy mind a három vasúti p rojektet támogatják, és hosszasan kifejtette - több órás beszélgetésünk volt , hogy a vasutat jobban kedvelik. Mi úgy gondoltuk, hogy akkor a vasútra kell koncentrálnunk. De nem azért vontuk vissza az M3asra és az M7esre vonatkozó kérésü nket, mert jó kedvünkben tesszük, hanem azért, mert az önök négy éven át történő erőlködése, hogy erre a szakaszra Pharepénzt - illetve később ez lett az ISPA - szerezzenek, ugyanolyan sikertelen volt, mint a miénk. Megkezdett projektre nem adnak pénzt, a munkák pedig megkezdődtek. Ön is egy korábbi interpellációjában hivatkozott rá, hogy a saját szemével látta - ha jól értettem , hogy az M3ason a munkák folynak, és megkezdett projektre nem lehet ISPAtámogatást kapni. Tehát ésszerű döntés volt a kormány részéről, hogy visszavontuk, és behelyettesítjük, új kéréseket terjesztünk elő - vasútfejlesztéseket, a burkolatmegerősítés kérdését , amely körülbelül 200 milliárdos munka ahhoz, hogy az uniós elvárásoknak megfelelhessünk. Vizsgálunk néhány olyan útproj ektet is, amit még ráadásként megkísérelünk betenni; ilyen a (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) MiskolcKassa irányú gyorsforgalmi út. Tehát nem elveszítjük, nem lemondtunk a pénzről (Az elnök ismét csenget.) , hanem pontosan fordítva: pénzt szeretnénk kapni ISPAtámogatáson belül. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Fidesz soraiban.)