Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 11 (132. szám) - Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről szóló törvényjavaslat; valamint az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
1653 őket az ingyenes ingatlanhasználatra. Ugyanakkor egy kicsit aggályosnak tartjuk, hogy hogyan szankcionáljuk majd azt, és hogy működni foge a szankcionálás kérdése a tekintetben, hogy ha a majdan megszületett törvényi részeket a pártok nem tartják be, és a törvénytervezet szerint bizonyos mértékű büntetésre lesznek ítélve, ezt hogyan tudjuk majd végrehajtani a törvényes keretek között. Mindezekkel együttvéve úgy gondolom, hogy a társadalmi igazságérzetet, a pártok közt feszülő székházügytől kezdve az ingatlanhasználat ügyig bezárólag arányosan és igazságosan próbálja meg rendezni a tör vény - a kialakult eddigi nonszensz helyzetet. Ennek fényében a Magyar Demokrata Fórum támogatja a benyújtott két törvénytervezetet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra k övetkezik Fenyvessy Zoltán képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, képviselő úr. DR. FENYVESSY ZOLTÁN , a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Valószínűleg senkit nem fog meglepn i, amikor azt mondom, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja üdvözli az állami tulajdonban álló, pártok által használt ingatlanok rendezésére vonatkozó két előterjesztést. Nemcsak azért üdvözöljük egyébként, mert reméljük, hogy ettől a Magyar Igazság és Élet Pártjának - amely csaknem két éve itt van a parlamentben - végre valahogy megoldódik a működési feltétele, amely ma lehetetlen állapotú, hanem azért is, mert egy olyan társadalmi viszonyt rendez, amely sajnos tíz éve rendezetlen. Ma a parlamentben több té mával kapcsolatban elhangzott, hogy még nem fejeződött be a rendszerváltás. Igen, még ezen a téren sem fejeződött be a rendszerváltás. Igen, még ezen a téren is van olyan párt, amely aránytalan előnyöket élvez. Ez részben elhelyezési, részben anyagi előnyö ket is jelent természetesen, nem mindegy, hogy ingyen használ valaki ingatlanokat vagy bérel ingatlanokat. Tehát valóban a rendszerváltásnak ezen a téren is előre kell lépni. Úgy látjuk, hogy előremutató e téren ez a két törvénytervezet. Azonban mielőtt a szakmai részre rátérnék, nem tudom megállni, hogy ne reagáljak két előttem elhangzott felszólalásra. Az egyik Avarkeszi Dezső képviselőtársamé, aki az alkotmányügyi bizottság kisebbségi véleményének előadójaként azt mondta, hogy azok a pártok, amelyek nem kaptak annak idején megfelelő számú állami ingatlant használatba, kaptak a tanácsoktól, majd később az önkormányzatoktól. Kérem szépen, cáfolnom kell, ez egyáltalán nem így van. A MIÉP a megalakulását követő hetedik évben még mindig nagyonnagyon sok helye n nem tudott önkormányzati ingatlanhoz hozzájutni, mert az önkormányzatok egyszerűen elutasítják az ilyen irányú igényeket. Arra pedig természetesen anyagi lehetőségeink nincsenek, hogy piaci alapon béreljünk a különböző városokban irodákat, székházról már nem is beszélve. Azt már nem is említem, hogy székházunk sincs természetesen, de még irodáink sincsenek nagyonnagyon sok helyen, mert az önkormányzatok egyszerűen elzárkóznak tőle. Nem titok, hogy elsősorban MSZPs és SZDSZes vezetésű önkormányzatok azo k, amelyek ettől a méltányos igénytől sajnos elzárkóznak. A másik ilyen felszólalás, amire feltétlenül reagálnom kell, Hankó Faragó Miklós, az SZDSZ képviselője részéről hangzott el. Ő többször is, ha jól számoltam, háromszor kihangsúlyozta, hogy az SZDSZ mennyire partner az igazságos megoldásban a székházügyeket illetően. Csak hogy ne elvarratlan maradjon ez a szál, szeretném a jegyzőkönyv és a képviselőtársak részére is a figyelmet felhívni arra, hogy ez ügyben vagy ezt az ügyet is érintve volt hatpárti t árgyalás. Bernáth Varga Balázs úr hívta össze a Kisgazdapárt székházába 1999ben több ízben is, és éppen az SZDSZ ottani képviselőjének a magatartása miatt fulladt kudarcba. Csak hadd olvassak föl egy mondatot az ott készült emlékeztetőből: "A tárgyalás me gnyitása után az SZDSZ képviselője előadja, hogy a mai tárgyaláson székházügyben, székházjuttatás ügyében nem kíván tárgyalást folytatni." Tehát amikor arról volt szó, hogy rendezni kellene valahogy ezeket az ingatlandolgokat, mert teljesen lehetetlen