Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 11 (132. szám) - Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről szóló törvényjavaslat; valamint az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója:
1634 Összességében egy évtizede nem sikerült ezen ingatlanokat illetően teljeskörűen megterem teni a törvényi rendezés feltételeit. Az elmúlt években voltak ugyan törekvések, hogy az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok konszenzusa mellett kialakuljon a megfelelő rend, ezek a kísérletek azonban sorra, rendre kudarcot vallottak. Nyilvánva ló volt, hogy csak részletekben lehet előrelépni többségi egyetértés mellett, így kerültek elfogadásra a szakszervezeteket a SZOT jogán megillető ingatlanok ingyenes használati jogát, az úgynevezett sportingatlanok és a társadalmi szervezetek által használ t állami ingatlanok tulajdonjogi rendezését szolgáló jogszabályok. A már hivatkozott 1990. évi LXX. törvény hatálya alá tartozó ingatlankörből ma már csak a pártingatlanok rendezése a feladatunk, de ez is éppen elég nagy feladat, hiszen a Kincstári Vagyoni Igazgatóság nyilvántartása szerint a törvény hatálya alá nem kevesebb, mint 381, jelenleg az MSZP ingyenes használatában álló ingatlan tartozik, összességében mintegy 92 ezer négyzetméternyi területtel. A kormány azonban, áttekintve a pártok ingatlanhaszn álatának helyzetét, szélesebb horizonton gondolkodik. Az említett törvényeken kívül más törvények és rendeletek is utaltak pártok ingyenes használatába állami tulajdonú ingatlanokat. Szeretnénk, ha egyszer s mindenkorra ezekről az ingatlanokról egy törvény egységes módon rendelkezne. Harmadszor pedig fontos, hogy mindenekelőtt a szabályok, törvények mögé nézzünk, és megállapítsuk, hogy valójában mi volt a törvényalkotó szándéka az ingatlanok ingyenes használatának szabályozásával. Nyilvánvaló: az esélyegyen lőség megteremtése, amely Magyarországon minden pártnak és társadalmi szervezetnek alkotmányban rögzített joga. Kérdés az, sérüle most a rendezés előtti állapotban az egyes pártok politikai esélyegyenlősége. Tisztelt Ház! A számok, azt gondolom, önmagukér t beszélnek. Az 1990. évi LXX. törvény és az 1991. évi XXXIII. törvény alapján az MSZP összesen 386 állami tulajdonú ingatlant használ ingyen, míg a többi parlamenti párt, tehát a Fidesz, a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt, a Szabad Demokra ták Szövetsége közösen összesen 90 ilyen ingatlant használ, azaz a négy másik párt együtt nem a négyszeresét bírja az MSZP által használt állami ingatlanoknak - ahogyan az jogos és méltányos volna , hanem körülbelül az egynegyedét. Ha ezeknek az ingatlano knak a hasznos alapterületét tekintjük - mert nyilván egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a pártingatlanok mekkora alapterületet jelentenek , a helyzet valójában még szegregáltabb, az MSZP nemcsak az összes ingatlan háromnegyedét birtokolja, hanem ráadásul a legnagyobbakat is. Együttvéve: a hivatkozott törvények alapján állami tulajdonú, a pártok céljára használt ingatlan, ingatlanrészvolumenből az MSZP több mint 90 százalékra szerzett jogosultságot, míg a többi párt összesen sem éri el a 10 százalékot. És nem szabad szó nélkül elmennünk azon tény mellett sem, hogy az egyik parlamenti párt, a MIÉP, jelenleg egyáltalán nem használ ilyen ingatlanokat. Jelentős különbségek tapasztalhatók az ingatlanhasználati jogosultság területi megoszlásá ban is. A fővárosban a törvények hatálya alá tartozó ingatlanállomány darabszáma szerint 65 százalékára, területét tekintve 87 százalékára áll fenn az MSZP ingyenes használati jogosultsága, míg ugyanez az arányszám a megyékben 84 százalék, illetve 92 száza lék. (10.10) Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmüket. Mindnyájan tudjuk, hogy ezt a nagy számú ingatlant nem mindig használták az elmúlt évtized során, és nem mindig használják ma sem pártcélokra a használatbavételre jogosult pártok. Számos ingatl an hasznosítása visszakerült a KVIhez, ezenkívül gyakran bérbe adják, és más jogtalan módon hasznosítják ezeket az ingatlanokat, ezzel gyakorlatilag állami segítséggel, állami közreműködéssel jutva időnként nem jelentéktelen gazdasági előnyökhöz. A pártok az összes szóban forgó ingatlan 47 százalékát használják ténylegesen, az ingatlanok területét tekintve viszont csupán a 35 százalékát. Ezen belül változatlanul fennáll az aránytalanság az MSZP javára. A fővárosban a pártok által ténylegesen használt állam i tulajdonú ingatlanok 56 százalékát, a megyékben 71 százalékát használja darabszám szerint az