Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 10 (131. szám) - A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
1562 Köszönöm szépen. Még egyszer szeretném kérni az államtitkár urat, hogy ezeket vizsgálják meg. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Wiener György képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magam részéről azokhoz a módosító indítványokhoz szólnék hozzá, amelyek egy speciális megszűnési esettel függnek össze, mégpedig azzal, hogy a törvényjavaslat szerint az önkormányzati képviselő megbízatása megszűnik akkor, ha több mint egy éven keresztül nem vesz részt a képviselőtestület munkájában. Ezzel kapcsolatosan több módosító indítványt is benyújtottak országgyűlési képvis elők. Ezek egy része azt próbálja a törvényjavaslattal összefüggésben elvégezni, hogy ne objektív, hanem szubjektív felelősségen alapuljon a megszűnés, tehát azt indítványozzák ezek a képviselők, hogy igazolatlan távollét esetén szűnjön meg a megbízatás, v agy akkor szűnjön meg, ha önhibájából nem vesz részt a képviselőtestület ülésén, illetőleg abban az esetben szűnjön meg, ha összefüggően, megszakítás nélkül, önhibájából eredően és arra visszavezethetően egy éven át nem vesz részt a képviselőtestület mun kájában. (18.20) Mindezek a módosító indítványok - megítélésem szerint - valamit javítanak a beterjesztett törvényjavaslaton, az alapvető problémát azonban nem oldják meg. Az alapvető probléma az, vane arra alkotmányos lehetőség, hogy az önkormányzati tes tület megszüntesse egy képviselő megbízatását, a másik probléma pedig az, hogy a mi mai politikai viszonyaink között célszerűe ilyen szabályt beépítenünk a törvénybe. Véleményem szerint alkotmányosan erőteljesen aggályos az előterjesztett törvényjavaslatn ak ez a szakasza, ezért nyújtottam be Ábrahám János képviselőtársammal együtt a 10. szám alatt található módosító indítványt, amely ezt a megszűnési okot megpróbálja kiiktatni a törvényjavaslatból. Megjegyzem, hogy tőlünk függetlenül, Bauer Tamás szabad de mokrata képviselőtársam szintén ugyanilyen tartalmú módosító indítványt terjesztett elő. Ennek következtében - úgy tűnik - többen is aggályosnak látják a törvényjavaslatban szereplő megszüntetési okot. Nagyon röviden utalnék arra, hogy két érv hangzott el a kormány képviselője részéről e megszűnési ok mellett. Az egyik érv az, hogy előfordulhat - különösen alacsony létszámú testületekben , hogy egy képviselő huzamos távolléte a munkát megbénítja. Tehát ez egy praktikus érvelés, amely a működés hatékonyságá t kívánja javítani, és ezt a szempontot állítja előtérbe. A másik érv az, hogy vannak nyugateurópai példák, amelyek nyomán egy ilyen szabályozásra lehetőség nyílik, hiszen a megoldás nem áll szemben az európai uniós tagállamokban kialakított jogi szabályo zással. Egy tudományos cikk Portugáliát, valamint két német tagállamot hoz fel példának. Portugáliában - írja ez a cikk - a 87/1989es törvény a mandátum elvesztéséről a következőképpen rendelkezik, idézem: "Elvesztik a mandátumukat az önkormányzati szerve k azon tagjai, akik a választás után olyan helyzetbe kerülnek, amely meg nem választhatóvá teszi őket, vagy olyan elemek válnak ismertté a meg nem választhatóság tekintetében, amelyek már a választás előtt megvoltak, de nem fedezték fel őket." Ez egy egész en más témakör, mint amiről itt szó van. Azonban megtalálható második megszüntetési okként a következő, ezt megint szó szerint idézem: "Jogos indok nélkül elmulasztja a megjelenést 3 egymást követő ülésszakon vagy 6 ülésen, vagy 6 nem folyamatos ülésszakon , vagy 12 ülésen." A portugál megoldás tehát látszólag megadja a lehetőséget arra, hogy a magyar jogrendszerben is alkalmazzuk ezt a megszűnési okot, hiszen egy európai uniós tagállam jogi szabályozásában találkozhatunk ezzel a megoldással. Nem szabad azon ban figyelmen kívül hagynunk, hogy a portugál esetben az alkotmány teszi lehetővé a képviselői megbízatásnak ilyen címen történő