Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A hulladékgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. PEPÓ PÁL környezetvédelmi miniszter:
153 az elkészítése, miután a szabályozási szempontok k ereteit a 2068/1998. számú kormányhatározat kijelölte. Ezzel összefüggésben szeretném megemlíteni, hogy a javaslat előkészítése során folyamatosan szembesülni kellett a különböző nemzetközi intézményi tagságból fakadó kötelezettségeinkkel, amelyek a hullad ékgazdálkodás törvényi szinten történő szabályozását írják elő. Ugyanis 1996ban ennek alapján fogadta el csatlakozási kérelmünket az OECD, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozási folyamat során is egyértelművé vált, hogy a közösségi hulladékgazdá lkodási jogszabályok harmonizációja az egyik legalapvetőbb jogharmonizációs kötelezettségünk, amelynek mielőbbi megtörténtére az Európai Unió is igen nagy hangsúlyt fektet. Tisztelt Ház! Úgy vélem, nem kérdőjelezhető meg az a tény, hogy a hulladékok nagy m ennyiségű keletkezése, szakszerűtlen kezelése és helytelen ártalmatlanítása káros mind az emberi egészségre, mind pedig a környezet állapotára. Gondoljanak arra, hogy naponta hány tonna szemét kerül illegálisan elhelyezésre tárolásra alkalmatlan helyeken, például az erdőszéleken! Hány alkalommal fordul elő, hogy az ivóvíz károsodik amiatt, hogy a szabálytalanul megépített lerakóból szivárog a káros anyag! Hány település kénytelen elviselni a szomszédos szeméttelepről a helytelen üzemeltetés miatt kiáradó sz agot! A sort lehetne még folytatni, de véleményem szerint szükségtelen. A hulladékgazdálkodás azért is minősül a környezetvédelem egyik legfontosabb területének, mert a hulladékok által okozott szennyezés megelőzése és a károk felszámolása a környezetvédel em egyik legköltségesebb területe. Az előzőekben elmondottak figyelembevételével egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell. De mi is a célja ennek a változtatásnak? El kell érni az emberi egészség és a környezet védelmét, a természeti és az é pített környezet megóvását, a fenntartható fejlődés biztosítását, a környezettudatos vállalkozói és fogyasztói magatartás kialakulását, valamint a természeti erőforrásokkal való takarékoskodást. Ezenfelül a javaslat célul tűzi ki a környezet terhelésének m inimalizálását, a hulladékkeletkezés megelőzését, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentését, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítását, körforgásban tartását és környezetkímélő ártalmatlanítását, amelyek eredményeképpe n többek között egészségesebb, tisztább környezetben élhetünk. Ezzel összefüggésben fontosnak tartom hangsúlyozni azt, hogy a jelen törvényjavaslat a hulladékgazdálkodás kereteit adja meg csupán, tehát kerettörvény jellegű lesz. A törvényjavaslat tárgyi ha tálya - a más jogszabályokban rendezett radioaktív hulladékok és a levegőbe történő kibocsátások kivételével - kiterjed minden egyes hulladékra, minden egyes olyan hulladékra, amely az Európai Közösség irányelveiben meghatározott. Természetesen ha a törvén y más egyéb formában nem rendelkezik, akkor valamennyi hulladéktípusra, illetve hulladékfajtára egyaránt vonatkozni fog. A törvényjavaslat tárgyi hatálya kiterjed továbbá általában a hulladékgazdálkodási tevékenységekre és a létesítményekre is, beleértve a megelőzést és a hasznosítást szolgáló tevékenységeket. Fontosnak tartom továbbá megemlíteni azt, hogy a törvényjavaslat a környezetvédelmi törvény szabályait rendeli alkalmazni a hulladékgazdálkodással összefüggő, jelen javaslatban nem szabályozott kérdés ek vonatkozásában. (9.30) Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Melyek az előzőekben elmondottakon túl a törvényjavaslat legfontosabb előírásai? Az általam már említett megelőzés érdekében a javaslat a termékeket gyártó vállalkozásokat teszi felelőssé a term ék és a technológia fejlesztése során a kevesebb hulladékkal, energia- és anyagfelhasználással járó technológiák és termékek bevezetéséért, az alapanyagok ezt segítő megválasztásáért, a tartós és az újra használható termékek elterjesztéséért. A keletkező h ulladékok környezetveszélyeztetést kizáró gyűjtését, a hulladékok hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról történő gondoskodást a javaslat elsődlegesen a hulladék termelőjének,