Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 7 (116. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
16 Ami valóban eredmény, az az, hogy ezek a folyamatok a kormányváltás után sem fordultak vissza. A háromnegyed részben magántulajdonban lévő gazdaság fejlődésének fő iránya töretlen, ez és az export 80 százalékát adó külföldi vállalatok teljesítménye döntő szerepet játszik a kedvező számokba n. Az összképet jelentősen rontja azonban az agrárgazdaság helyzete. Az ágazat a tavalyi évet az elmúlt tíz év leggyengébb teljesítményével zárta. Az idei kilátások sem jobbak, hiszen az agrártámogatások összege a már tavaly előre elköltött több mint 40 mi lliárd forint miatt is ebben az évben kevesebb lesz, mint 1999ben volt. Félő, hogy a tárca irányítójának győzelmi jelentései sem tudják feltartóztatni az agrárbéke összeomlását, az ágazat csődjét. Ezért is vártuk, hogy a Vigadóban elmondott kormányfői bes zéd valamiféle kiutat mutat, ám az ágazatról sajnos szó sem esett. S ha már a miniszterelnöki beszédet említettem, velünk együtt, azt gondolom, sokan várták azt is, hogy abban szó lesz az Európai Uniótól, a témával foglalkozó nemzetközi szervezetektől egyr e több bírálatot kapó környezetvédelem problémáiról és azok megoldásáról is. Az is jó lett volna, ha az átadott mentőautók számán túl is szó esik az egészségügy helyzetéről, az Európai Unió által is kiemelten kezelt egészségügyi reformmal kapcsolatos kormá nyzati elgondolásokról. Örömmel fogadtuk viszont a beszédben annak elismerését, hogy a lakosság nagyobb része nehéz körülmények között él, s azt, hogy a miniszterelnök úr emlékezetem szerint első ízben nem az amúgy is tehetős polgárok még tehetősebbé tétel ét, hanem a többség, a tömegek felemelését jelölte meg célként. (Rockenbauer Zoltán: Nagyobb örömöd ne legyen!) Azt hiszem, sokan gondoltunk arra, milyen kár, hogy a kormány korábban nem figyelt ránk, amikor ezt mondtuk. Milyen jól jött volna ez a felisme rés korábban, már az 1999es, de legalább is a 2000es költségvetés készítésénél. Akkor nem rövidültek volna meg 50 milliárd forinttal a nyugdíjasok (Moraj a Fidesz soraiban.), akkor nem lenne két éve változatlan a rászoruló családoknak oly fontos családi pótlék összege, nem lenne méltatlanul alacsony a közalkalmazottak bére, nem növekedne riasztó gyorsasággal a gyermekszegénység. Tisztelt Ház! A kormány hivatali idejének feléhez közeledve a Szocialista Párt minden területen megkezdte saját programjának kid olgozását, hogy a jelenlegi kormány gyakorlatánál jobb megoldást, jobb választási lehetőséget kínáljon az embereknek. (Moraj a Fidesz soraiban.) Támogatni fogjuk a kormány javaslatait, ha azok valóban a többség felemelésére irá nyulnak, de keményen fogjuk bírálni mindazokat a lépéseket, amelyek tovább növelik a társadalom kettészakadását, a leszakadók számát. Ezúttal is megerősítem: a Szocialista Párt kész előmozdítani a nemzeti összefogást minden olyan területen, amely túlmutat a pártok értékrendjén és politikáján, amelynek következményei meghaladják a jelenlegi kormány hivatali idejét. Sürgetőnek tartjuk a nemzeti agrárkerekasztal összehívását, a nemzeti összefogást, az egészségügy átalakítási programjának kidolgozása és megvaló sítása érdekében, a nemzeti összefogást hazánk mielőbbi és minél harmonikusabb európai uniós csatlakozása érdekében. És ha egyszer ez a kormány, tisztelt Ház, elszánja magát, hogy felhagy a szélsőjobboldallal való összejátszással (Az elnök csengetéssel jel zi az időkeret leteltét.) ebben is számíthat a támogatásunkra. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kormány nevében Varga Mihály államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A közismert szólás szerint: hogyha két ember mondja ugyanazt, az akkor sem ugyanaz. És a különbség még nagyobb