Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 24 (130. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ):
1474 Tisztelt Elnö k Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő és a javaslatot támogató képviselők és a kormány igyekezete tiszteletre méltó, tulajdonképpen nem vitás, hogy olyan célt kíván szolgálni, amely cél a jogrendszer egészével harmonizál. Azonban az alkalmazni kívánt módszer, az eszköz szerintem a cél jogszerű elérésére alkalmatlan. Ezért a törvényjavaslatot nem javaslom támogatni. A bizottsági vitában a parlament mindkét oldaláról, ellenzéki és kormánypárti oldalról fogalmaztak meg aggályokat. Ezzel tisztában v an az előterjesztő is, az előttem felszólaló képviselő úr is. Azonban a javaslattevő túlteszi magát a garanciális aggályokon, csak kizárólag a cél elérése ösztönzi, és a jogszerű eszköz keresésében adós marad a lehetőségek kiaknázásával. Nem tisztem és fel adatom, hogy e javaslat vitája kapcsán egy egzakt megoldást javasoljak. Azonban e javaslat néhány alapvető ellentmondásosságára szeretnék rámutatni. Egyrészt a jogállamisággal összeegyeztethetetlen, hogy a bíróság hatáskörével párhuzamosan ugyanazon jogvit ák rendezésére egymással konkurálóan államigazgatási hatáskört is biztosítunk. Az igaz, hogy egy gyengéd próbálkozást tesz az előterjesztő, amikor azt mondja, hogy csak akkor lehet a jegyzőnél kezdeményezni az eljárást, ha bírósági eljárás még nem folyik. Tisztelettel kérdezem, hogy honnét fogja ezt tudni a jegyző, hogy folyike ilyen eljárás, vagy sem a bíróságnál, hogy folyamatba tetteke már eljárást, benyújtottake keresetet. Honnét fogja tudni az eljárás alá vont, aki ellen az eljárás folyik? Tehát ige nis szinte kézenfekvő, hogy a tulajdonos számos esetben villámgyorsan meg fogja indítani mind a két eljárást, s azt gondolja, hogy amelyik gyorsabban eredményes lesz, majd az szolgáltat számára igazságot. Ebből a szempontból is átgondolatlan a javaslat. Az előttem szóló képviselő úr is mondja, hogy ezek a jogviszonyok és ezek a jogviták a büntetőjog és a polgári jog határterületén mozognak. Kérdezem én: egy jogállamban elfogadható, hogy akár büntetőjog, akár polgári jog területén jelentkező konfliktusokat a bíróság hatásköréből kirekesztünk? Nemcsak az alkotmányunk, hanem nemzetközi kötelezettségvállalásaink is kötelezővé teszik, hogy a méltányos és jogszerű eljárásra mindenkinek jogot biztosítsunk. Nagyon jól tudom - a saját négy évtizedes ügyvédi praxisomb ól is , hogy az önkényes beköltözőkkel szemben nagyon nehéz fellépni. Emlékeztetni szeretném a képviselőtársaimat arra, hogy a jelenleg hatályos szabályozást megelőzően volt egy differenciált szabályozás. Nem mondom, hogy az tökéletes volt; a jelenleg hat ályosnál jobb volt. Árnyaltan különbséget tett jóhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználó, rosszhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználó és önkényes beköltöző között. Más és más eljárási szabályok érvényesültek, különösen a határozatok végrehajtását illetően, de az ügy érdemi elbírálását illetően az önkényes beköltözőkkel szemben kötelező volt a bíróságok számára egy soron kívüli eljárás, ami ma nincs, ami ma nem működik. Kétségbe vonom azt az állítást, hogy a bíróság alkalmatlan arra, hogy gyorsan orvosolja ezek et a panaszokat. Legalábbis ha 60 napos határidőt adunk a tulajdonosnak arra, hogy az eljárást megindítsa, akkor kérdem én: olyan nagy tragédia, ha az eljárás megindítása után nem három nap múlva, vagy egy hét múlva lehet végrehajtani a határozatot, hanem esetleg egykét héttel később? Sokkal fontosabb sérelmekről és jogokról van szó, alapjogokról van szó, állampolgári alapjogokról, a tisztességes és korrekt eljáráshoz való jogról, annak a sérelmének a lehetőségéről. Tudjuk jól, hogy a bíróságok túlterhelte k. Kérdezem én: a jegyzők talán nem túlterheltek? Vagy netán abban fogunk reménykedni, hogy a gyors eljárás majd biztosítja, hogy az államigazgatási eljárás kevésbé garanciális eljárási folyamatában netán gyorsan túlteszi magát a jegyző az aggályokon, és h orribile dictu hatósági önkény eszközévé válik az eljárás? Még ha nem is szándékos ez az önkény, de praktikusan adott esetben azt fog eredményezni. Azt gondolom, hogy ha csak kivételesen és ritkán fordulhat, vagy fordulna elő, ezt a jogalkotónak meg kell g átolnia.
