Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 24 (130. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ):
1473 kényszeríteni. Kérdezem én, hogy ha az önkényes beköltöző el len szabálysértési eljárás indul és a szabálysértési hatóság intézkedéseket foganatosít, akkor azt az állapotot, amely a befejezettséget egy tartós állapottá teszi, nem szakítjae meg a szabálysértési hatóság, tehát nem költöztetie ki, nem kötelességee k iköltöztetni azonnal a szabálysértőt az üresen lévő, de általa elfoglalt lakásból, illetve nem kötelességee megakadályozni a szabálysértés folytatásában, az esetleges visszaköltözésben. Én azt hiszem, hogy az előterjesztő érveit mégis meg kell fontolnunk alaposan, és ha egyéb jogi szabályozásra is figyelemmel vagyunk, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy mégiscsak szükség van erre az új jogintézményre. Utalás történt az előterjesztő részéről arra, hogy a birtokvédelemmel kapcsolatos polgári jogi szabályok is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a birtokától megfosztottat a birtokvédelem kapcsán eljáró hatóság ismét birtokba helyezze, illetve a birtoksértőt a birtokháborító magatartással való felhagyásra kényszerítse. Kétségtelenül a lakás esetében is a birtokvédelemmel kapcsolatos eljárás lefolytatható. Jelen esetben azonban - és ezért utaltam arra, hogy valahol a szabálysértési jog és a polgári jog határán található ez a jogintézmény - nyilvánvalónak tűnik, hogy az önkényesen beköltöző jogellenes magatartást követ el. Legtöbbször és legtöbb esetben ez meg fog nyilvánulni abban, hogy vele szemben a szabálysértési eljárást is lefolytatják, szabálysértési jogkövetkezményeket alkalmaznak. Nagy valószínűséggel az önkényes beköltözők maguk sem fogják két ségbe vonni azt, hogy sem a lakás használatához, sem a birtokláshoz nincs joguk. A birtokvédelemmel kapcsolatos eljárástól az határolja el a most javasolt eljárást, hogy az alaphelyzet az - ezt tudjuk, és ki is kell mondani , hogy a nyilvánvalóan mindenki számára jogellenes és szabálysértési felelősséget is eredményező helyzet következtében fog megindulni az az eljárás, amelyet a törvényjavaslat újszerűként meghatároz. (10.30) A jogellenesség tehát azt jelenti, hogy a beköltöző sem fog a birtokláshoz való jogára hivatkozni. Ezt egyébként nem is tehetné meg a lakással rendelkezővel szemben. A kérdés akkor az, hogy nem elégségese a szabálysértési jog szabályozása. Álláspontunk szerint nem, hiszen a szabálysértési felelősség megállapításával kapcsolatos eljár ás esetében nyilvánvalóan a szabálysértő kezdeményezőként fog fellépni a jogorvoslati igények széles skálájának érvényesítésében. Mivel ennek a szabálysértésnek az elbírálása bírósági hatáskörbe tartozik, valószínűsíthetően ez egy hosszadalmas eljárást fog igénybe venni. Tehát ha nyilvánvaló, hogy a szabálysértést elkövette, akkor is, ha egyébként megszakításra nem kerül a cselekménye, abban az esetben a bírói út számára az ottlakás lehetőségét biztosítja. Ezzel szemben a törvényjavaslatban meghatározott el járás során a jegyző három napon belül kiköltözésre kötelezi a lakást önkényesen elfoglalót. A birtokvédelmi eljárással kapcsolatosan az a két különbözőség ismét felvetődik, hogy nyilvánvalóan a mai értékviszonyok között is egy kiemelkedően fontos érték te kintetében egy speciális eljárást határoz meg, vagy javasol meghatározni a törvényjavaslat, hiszen - mint tudjuk - a lakás a mai viszonyok között az egyik legnagyobb érték. A birtokvédelmi eljárás esetében nem ez a szabályozás lényege. Tehát a kiemelkedően fontos érdek és érték védelme ezen új eljárás meghonosítását igényli. Érveket, ellenérveket összevetve meggyőző a törvényjavaslat indoklása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , a szóbeli előterjesztéssel kiegészített i ndoklása, ezért a FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogatja annak elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Dornbach Alajos képviselő úr, a Szabad Demokrat ák Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Dornbach képviselő urat illeti a szó. DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ) :