Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter:
146 költségei nem terhelhetők az önkéntes hadsereg eszméjére, hiszen azokról a kormánynak saját tervei szerint is gondoskodnia kell. De ugyancsak képtelenség a jóval kisebb létszámú, a sorállományt pótló szerződéses katonák elhelyezésének javítására a blö ffként felemlített 72 milliárd forint. Ebből a miniszterelnök úr hat nemzeti színházat tudna építeni. Ez hihetetlenül nagy pénz! Vajon hogyan találták ki ezt az összeget? A miniszterelnök úr mintegy 2,5 milliárdos többlet költségkeretet ígért a laktanyák e z évi felújításához, nota bene a mintegy 50 laktanyát közel felére kívánja csökkenteni a tárca, amitől jelentős javulást remél. A blöffként felvetett 72 milliárd a miniszterelnöki összeg 28,8szerese. Erről ennyi elég! Jelenleg két hadsereget finanszíroz a szegény, riogatott polgár: egy majdnem használható hivatásos, körülbelül két zászlóaljból álló haderőt és egy használhatatlan (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , nem kellően kiképzett, rossz kedvű, kényszerkatonákból állót . Nem kell riogatni a polgárokat, hanem dolgozni kell, meg kell kezdeni a haderőreformot és az önkéntes hivatásos... ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő Úr! MÉCS IMRE (SZDSZ) : ...katonák számára vonzó pályaképet és megfelelő munkakörülményeket kell biztos ítani. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Szabó János honvédelmi miniszter úrnak. Miniszter úr! DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter : Tisztelt Elnök Assz ony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán először a hatályos alkotmányból induljunk ki. A haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége. Az állampolgárok az általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélk üli katonai szolgálatot, illetve törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek. A katonai szolgálati kötelezettség alapján a hadköteles sor, tartalékos és póttartalékos katonai szolgálatot teljesít a fegyveres erőknél. A sor katonai szolgálat fegyveres vagy fegyver nélküli szolgálat, amelynek célja a hadköteles elméleti és gyakorlati kiképzése, illetőleg felkészítése a haza védelmével kapcsolatos katonai feladatokra. Ezen alkotmányos és törvényes biztosítéknak, a haza védelmén ek mindmáig a gyakorlatban legbeváltabb rendszerének, a sorkatonai szolgálatnak üzent hadat az SZDSZ néhány képviselője. Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt kérdezni, szabade riogatni az állampolgárokat adóemeléssel. Én azt kérdezném, szabade felelőtlenül, a t ények és a következmények ismeretének hiányában, vagy szándékosan elhallgatva a tényeket állásfoglalást kérni az állampolgároktól. Mert önök ezt teszik, képviselő úr! A legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint az ország lakossága nem ismeri az önök követeléseinek következményeit. Nem tudja, hogy minden évben több tízmilliárd forinttal többe kerülne a hadsereg tagjainak fizetése, nem tudja, hogy valóban 72 milliárd forintra lenne szükség az infrastrukturális beruházásokra, ha elfogadnánk az önök követ eléseit. Csupán az évente folyamatosan jelentkező több tízmilliárd forintos bértöbblet a befolyó személyi jövedelemadó több százalékát vinné el. Másként fogalmazva: a személyi jövedelemadót jelentősen meg kellene növelni, hogy a szükséges pénzösszeg előáll ítható legyen. És itt most nem mennék bele részletekbe, szakmai vitákba, mert ezt majd önnel nyilván tovább folytatjuk. A 81 milliárdos bérköltség, nyilvánvaló, egy szerződéses állomány részére jelentős többletnövekményt okozna, hiszen nem vagyunk versenyk épesek a munkaerőpiacon. (9.00)