Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 22 (128. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Reform vagy retorika" című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS (MSZP):
1345 Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képv iselőtársaim! Most soron következne Deutsch Tamás miniszter úr, a Fidesz képviselőcsoportja részéről, de tekintettel arra, hogy pillanatnyilag még nem tartózkodik az ülésteremben, megadom a szót az időkeret figyelembevételével a következő szocialista képvi selőnek a jelentkezés sorrendjében, tekintettel arra, hogy most már csak - miniszter urat kivéve - szocialista párti képviselők vannak a listán. Vágvölgyi János képviselő úr következik, ugyancsak a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS (MSZP) : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen kevesen vagyunk az ülésteremben, hiszen egy nagyon fontos kérdésről folyik ma a politikai vita. Azt gondo lom, hogy a sok elhangzott hozzászólásból is egyértelműen kiderül, hogy a rendszerváltás egyik nagy vesztese a magyar egészségügy volt. Ma már az egészségügyi rendszerben rosszul érzi magát a beteg, mert kiszolgáltatott, mert intézményei lelakottak; rosszu l érzi magát az orvos, a szakdolgozó, mert megalázóan alacsony a bére, munkakörülményei pedig rosszak; rosszul érzi magát a pénzügyes, mert a költségek állandóan emelkednek; s rosszul érzi magát a politikus is, mert egyre nagyobb társadalmi visszhangot kiv áltó problémával áll szemben, melynek megoldása egyre égetőbb szükségszerűség. Miért érzi rosszul magát, miért elégedetlen az egészségügyi ellátórendszer valamennyi szereplője? - hisz az elmúlt tíz évben nagyon sok olyan reform jellegű intézkedés történt, amely változtatott a helyzeten. Véleményem szerint azért, mert ez a rendszer alulfinanszírozott, s azért, mert nem történt meg a rendszer átfogó strukturális átalakítása. Az alulfinanszírozottságot a tények egyértelműen bizonyítják. Ma a gyógyítómegelőző ellátásra fordított összeg reálértékben a tíz évvel ezelőttinek mintegy 50 százaléka, a csökkenés mértéke '92től '95ig mintegy 35 százalékos, '9596ban 10 százalékos, és a többi 5 százalék pedig az elkövetkezendő időszakban. Az egészségügy részesedése p edig a GDPből 8,8 százalékról 6 százalék körülire csökkent. Akkor is volt gondunk, amikor éves fix előirányzatú gazdálkodást kellett folytatnia az intézeteknek, azonban az 1992ben bevezetett közalkalmazotti törvény, amely a 13. havi fizetést előírta ugya n, de a forrását nem biztosította, valamint a '93 nyarán bevezetett kvázi teljesítményelvű finanszírozás olyan helyzetbe hozta az intézményeket, melyben állandósult az egészségügyet irányítók részéről a változtatás, az intézmények oldaláról az alkalmazkodá si kényszer. Volt olyan esztendő, hogy háromszor változott meg a finanszírozási feltétel. Ez katasztrofális! A meg nem finanszírozott 13. havi fizetés, valamint a meg nem finanszírozott infláció együttesen meghaladja az intézetek éves költségvetésének a fe lét. Változatlan teljesítmény mellett milyen eszközökkel lehet ilyen nagy mértékű gazdasági pressziót kivédeni? Megállapítható, hogy egyetlen csődhelyzetben lévő kórház sem halmozott fel ilyen mértékű adósságot. Ha a tisztelt Ház tisztán akar látni ebben a kérdésben, és valamennyien a megoldást keressük, akkor a kórházak pénzügyi problémáit nem lehet csak az intézmény menedzsmentjére ráterhelni és hárítani. A megoldatlan problémák egész sora nehezíti az intézmények hatékony, gazdaságos működését. Néhányat f elsorolnék: Nem tervezhető az éves bevétel, mivel a súlyszám értékét nem ismerjük időben, az állandóan változik. A hbcsrendszer változása folyamatosan csökkenti az intézetek bevételeit. Hiányzik az amortizáció - erről már volt szó. A minőségbiztosítást el őírták ugyan, de ennek a költségeit fedezet nem biztosítja. Szinte megfinanszírozhatatlan az általános forgalmi adó terhe, ez is nagy problémát jelent. A szakmai minimumfeltételek biztosítása saját erőből nem valósítható meg. Nincs egységes, megfelelő költ ségmegfigyelés, amely megalapozná a folyamatos hbcsrevíziót. Tavaly félévkor volt ugyan egy felmérés, de vajon az intézmények beszámítottáke a költségeikbe azt a mérhetetlen mennyiségű és értékű gyógyszert, amit a gyógyszergyártóktól kaptak. Én azt gondo lom, hogy nem,
