Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 22 (128. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Reform vagy retorika" című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP):
1332 négyéves kormányzati ciklusokra. Mert minden, amit az egyik kormány jól csinál, az a következő ciklusban pozitívumként jelenik meg; amit meg elront, azt a következő kormánynak meg helyre kell hoznia. Nem soroltam fel '9498 közül azokat az intézkedéseket, amelyek a korábbi rossz intézkedések romjainak eltakarítására vonatkozott - a miniszter úr most sorolt fel ilyeneket, egy részük biztos jogos, a másik meg, gondolom, nem, de nem érdemes erről vitatkozni. Én azt mondom, ho gy olyan programokat kell elindítani, amelyek széles politikai támogatottságot élveznek, mert bizony a tennivalók egy része kemény intézkedéseket követel, ez politikai támogatás nélkül nem megy. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért van szükség arra, hogy a politika legalább az alapkérdésekben törekedjen az egyetértésre. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik S chvarcz Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt frakciójából. Öné a szó, képviselő úr. DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) : Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képv iselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az MSZP képviselőcsoportja azért kezdeményezte ezt a parlamenti vitanapot az egészségügy helyzetéről, mert a helyzet hovatovább hasonlít azon két öregúr vetélkedésére, akik a háziorvosuknál keresnek megoldást bajuk orvo slására, miszerint az egyik panaszkodik az orvosnál, hogy a szomszédja állandóan dicsekszik, hogy neki ilyen jól megy, olyan jól megy, ilyen sikereket ér el a nőknél. Kérdezi az orvosától, hogy mit tegyen. Erre azt válaszolja a doktor: hát mondja maga is! A kormány mondja, dicsekszik, a retorika szintjén minden rendben van, ebben nincs is hiány. Most nézzük a tényeket! Nagyon szép dolgokat mondott el Frajna Imre képviselőtársam, de meg szeretném kérdezni, hogy járte mostanában kórházban, beszélgetette bet egekkel. (Dr. Frajna Imre: Volt szerencsém...) Ugyanilyen optimista véleményük van azoknak a kórházaknak - annak a 65 nagy kórháznak , amelyek az adósságcsapdával küzdenek, mint ami itt elhangzott az előbb? A kapacitástörvényt említették többszö r, jelenleg is érvényben van. Mi elszámoltunk a "talpon maradás" című politikai vitanapon az egészségügyben eddig általunk megtettekkel. A kórházigazgatókkal kapcsolatosan a legutóbbi tihanyi kórházszövetségi ülésen inkább egy picit a félelem és a csönd je llemezte a hangulatot, mint az átütő nagy sikerélmény. Én most a hozzászólásomban egy picit csak egy kis szeletét vizsgálnám az egészségügynek, a megelőzés, a prevenció és az ápolás kérdésével kívánnék foglalkozni. Szeretném önöket szembesíteni a kormánypr ogramban leírtakkal, majd megnézni azt, hogy ez az önök által leírt dolog mennyire fenntartható, mennyire finanszírozható, illetve hogyan van egyáltalán finanszírozva, mennyire hat a lakosság egészségi állapotára, és milyen struktúrában működik, vagy milye n struktúrában kívánják működtetni. A programban szerepel: az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs. Ezért elhangzott már, létrehozták már a NEVI átkereszteléséből a NEFIt, megjelent az Egészségügyi Fejlesztési Kutató Intézet, kiadták a pr ogramot, eltelt két év. Körülbelül ezeket lehet megállapítani: létrehoztuk, megvizsgáljuk, kívánatos lenne, elindítjuk, programot alkottunk - de könyörgök, konkrétan eddig még nem történt semmi! A kormány olyan egészségpolitikát akar megvalósítani, amelyne k fő feladata az egészség megőrzése - áll a kormányprogramban. Az új egészségfejlesztési stratégiában paradigmaváltást jeleznek, egy alulról építkező, össztársadalmi egészségmegőrzési programot kívánnak végrehajtani. Ez nagyon jó; egy dolog hiányzik belőle a finanszírozhatóságon kívül, hogy ki, milyen szint fogja levezényelni. Eddig én személyesen megéltem már az egészségügyben legalább háromnégy nagy,