Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
1999. december 21 (112. szám) - A kémiai biztonságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
93 Teljesen természetes, hogy 10 tonna feletti mennyiségnél még ennél is szigorúb b eljárási rend szükséges. De nézzük mit mond erről a törvénytervezet! "Nem kell külön bejelenteni a nagy tömegben, évente 10 tonnát meghaladó mennyiségben gyártott vagy importált veszélyes anyagot." Ennyit mond a jogszabály, semmi többet. Ez pedig pontosa n az ellentéte annak, amit mondani akar, amit mondania kell. Azt ugyanis, hogy 10 tonna felett az egészségügyi miniszter által meghatározott, bővített információs adatszolgáltatási kötelezettséget kell teljesíteni, amely több információt tartalmaz a 10 ton na alatti veszélyes anyagok bejelentése eseténél. Aki nem ismeri az összes eddigi hazai és EUszabályozást, az a törvénytervezetből akár arra a következtetésre is juthat, hogy csak 10 tonna felett érdemes foglalkozni a veszélyes anyagokkal, mert onnantól k ezdve nincs bejelentési kötelezettség. Az ilyen félreérthető megfogalmazást módosító javaslatokkal igyekezni fogunk egyértelművé tenni és pontosítani. Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! A FideszMagyar Polgári Párt az ismertetett javaslatokkal és a környezetvédelmi bizottság által megfogalmazott kiegészítésekkel a kémiai biztonság törvényjavaslatát általános vitára alkalmasnak tartja, és módosító javaslataival segíteni fogja egy hatékony és jó törvényi szabályozás megszületését. K öszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hozzászólásra következik Kökény Mihály képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Simon Mikló s képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja vezérszónokaként. Öné a szó, képviselő úr. DR. KÖKÉNY MIHÁLY , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a törvényjavaslatot összességében támogatja, és bizonyos korrekciókkal elfogadását ajánlja. Önök előtt jól ismert, hogy az egyes veszélyes anyagokhoz, anyagcsoportokhoz az egészséget veszélyeztető kockázatok kapcsolódhatnak, hogy ezek a vegyi anyagok nagyméretű baleseteket, kémiai katasztrófákat idézhetnek elő, hogy a kontrollálatlan, nem átfogóan szabályozott kemizáció vagy a vegyi anyagokból keletkező hulladék súlyosan veszélyezteti az élő és élettelen környezet épségét, mindannyiunk e gészségét. De azt is jól tudjuk, hogy vegyi anyagok nélkül életminőségünk rosszabb lenne, élelmezésünk, táplálkozásunk feltételei jelentősen romlanának. Egyetértünk azzal, hogy ezzel a törvénytervezettel egységes rendszerbe foglalják a nemzeti kémiai bizto nságot, hogy az 1992. évi riói csúcs ajánlásainak megfelelően ezen a területen is egy fontos lépést teszünk előre a fenntartható fejlődés érdekében. A javaslat súlyának érzékeltetésére hadd jegyezzem meg azt, hogy a magyar iparban foglalkoztatottak 20 száz aléka a vegyiparban és a gyógyszeriparban dolgozik, hogy a háztartásokba is számos veszélyes anyag kerül, és évente több száz, véletlenül vagy gondatlanságból bekövetkező mérgezéssel találkozik az egészségügyi szolgálat. Még jól emlékszünk, hogy öt évvel e zelőtt az ólommal szennyezett paprika fogyasztása milyen izgalmakat és lakossági reakciókat váltott ki. Talán ezért is vált 1997ben az akkor elfogadott nemzeti környezetegészségügyi program egyik kiemelt területévé a kémiai kockázatok csökkentésének kérd ése. Tisztelt Képviselőtársaim! E javaslatnak fontos erénye - amint az már elhangzott , hogy megfelel az európai uniós csatlakozás követelményeinek. Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az 1999. május 1jén hatályba lépett amszterdami szerződés 152 . §a az uniós célkitűzések rangsorában előkelő pozícióba juttatta az emberi egészségvédelem követelményrendszerét, mert követelményként írta elő, hogy vizsgálni kell a közösségi jogszabályok, a szakpolitikai elhatározások egészségre gyakorolt hatását. Ez új elem az Európai Unió gyakorlatában. A csatlakozási tárgyalások folyamatában nem árt erre az eddigieknél sokkal jobban figyelnünk, nem árt tudnunk, hogy a korábbi