Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. február 4 (115. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HOMOKI JÁNOS honvédelmi minisztériumi államtitkár:
397 Köszönöm, elnök úr. Mint ismeretes, az SZDSZ, felhasználva az emberéleteket követelő tragikus agyhártyagyulladásjárványt, aláírásgyűjtő kampá nyba kezdett a sorkötelezettség ellen. Sorkatonák oszolj! - adták ki a jelszót, mondván, hogy azért kell áttérni a hivatásos hadseregre, mert az hatékonyabb, olcsóbb, nem töri ketté a fiatalok életét, mert ami most van, az embertelen, és mert az SZDSZ szer int nincs igazi érv ellene. Nekem csak okos barátaim vannak, már mindegyikük aláírt a sorozás ellen. Mint valami vonzó illatú, mindent fellazító folttisztítót, így hirdeti az akciót az SZDSZ újságja, a Szabad Demokrata Hírlap rendkívüli kampánykiadása, mel yből az is megtudható: "Magyarországon szokatlan módon először támogathat telefonon egy újságot percenként 200 forintért." Tiszta pénz egy tiszta hangért. Mielőtt azonban az SZDSZ PRakciója, mint afféle oszlatóék a kiénekelt igenekkel felszámolhatná a sor katonaságot, hiszen mint azt Mécs Imre képviselő úrtól tudjuk, a kényszerkatonaság a fiatalság kizsákmányolása, ezért kíván Fodor Gábor is önkéntes békehadsereget, nos mielőtt átadnánk magunkat e helyett az embertelen szörnyűség helyett a munkának, a tanul ásnak és a szerelemnek - idézet a hirdetésből , nem árt, ha megnézzük a tényeket, és elfelejtjük a kampányszlogeneket, Linder Béla emlékével és Károlyi Mihály szemüvegével együtt. A hírharsona tiszta hangjaként Magyar Bálint azt mondja, hogy "a NATOtagok többsége nem véletlenül tért át a hivatásos hadseregre". Ez az állítás azonban nem nélkülöz bizonyos liberális nagyvonalúságot. A valóság az, hogy a NATOból csak az USA, Kanada, NagyBritannia, Hollandia, Belgium és Luxemburg tart fenn hivatásos haderőt. A 19ből 6, ami többségnek csakis akkor tekinthető, ha az elmúlt koalíció többségének az SZDSZt tekintjük. Azt is mondja még az újság, hogy a profi hadsereg már középtávon is olcsóbb. Eltekintve most attól, hogy a NATOtagságunkkal járó pluszkiadásokon t úl ez ma minimum újabb 90 milliárd forintos többletet jelentene, nos, ettől eltekintve, a nálunk egy katonára fordított 13 és fél ezer dollár Amerikában tizennyolcszoros összeget mutat, NagyBritanniában tizenhatszorost, a most áttérő Belgiumban pedig hats zorost. Tisztelt Országgyűlés! Nagyot derül a nyomdaipari termék azon is, hogy a mai kormányzatnak mily beteges téveszméje a fegyverforgató férfi ideálja, és hogy ennek az idejétmúlt ostobaságnak a tükrében a katonaság feladata - idézem - "a fiatalok hazaf ivá és érett férfi nevelése". Tisztelt Ház! Soha senki nem tagadta, miféle néphadsereget vettünk át '90ben, miféle technikával, miféle erkölccsel, miféle internacionalista hazafisággal, melynek fokmérője az MSZMPhez és a Szovjetunióhoz való viszony volt, és urambocsá!, bizony néha miféle emberekkel. Ez az örökség az MSZP néphadseregének öröksége volt, melynek számos foltja néhol sajnos még ma is átüt a zubbonyon, technikában, erkölcsben és emberben egyaránt. De lemosolyogni a normális beilleszkedésre és h azafiságra való nevelésnek még a puszta törekvését is, ez bizony még a liberális minimumnak is alatta marad. Egy művezetőt tudok csak idézni, aki nemrég ezt mondta: mindig csak olyanokkal szerettem dolgozni, akik voltak katonák és van családjuk. Végezetül még valami: az SZDSZ hirdetése szerint a Magyar Honvédség egyenlő a kommunista munkásőrséggel. Ha azt meg lehetett szüntetni négy igennel, miért ne lehetne a sorkatonaságot is. Ami felszámolható, számoljuk fel, ez a lényeg, négy igennel vagy haderőreformma l. Ez már egyszer bejött, a fedőszöveg pedig közömbös. Most akkor kérdezem: SZDSZ, oszolj? Köszönöm a figyelmet. (Dr. Kis Zoltán: Kurva szellemes! - Taps az MDF és a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kormány nevében Homoki János államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. DR. HOMOKI JÁNOS honvédelmi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mécs Imre képviselő úrnak a hadkötelezettség eltörlésére vonatkozó napirend előtti felszólalá sa kapcsán a kormány részéről adott válaszomban kifejtettem (Kuncze Gábor: Ezek szerint nem hallottad!) : senki nem szeretné jobban az