Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. február 4 (115. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János):
398 önkéntes hadsereget, mint a polgári koalíció és a honvédelmi tárca vezetése, hiszen ez azt jelentené, hogy sokkal hadra fo ghatóbb, felkészültebb, könnyebben kezelhető katonáink lennének, és jelentősen növekedne költségvetésünk is, mivel az önkéntes hadseregre való áttérés igen sokba kerül. Kifejtettem, hogy mi nem élhetünk minden realitást nélkülöző vágyaknak, nekünk a valósá g talaján kell állnunk. Az SZDSZ kezdeményezésének irrealitását egy másik oldalról is szeretném megvilágítani. Az állománytábla alapján a legénységi létszámra vonatkozóan a magyar hadseregben 7000 szerződéses hely van. Ebből 3900 van betöltve. A legénységi állományú katonák átlagbére bruttó 55 ezer forint. Ha eltörölnénk a sorkatonai szolgálatot, 20 ezer embert kellene felvenni. A Gallup közvéleménykutató intézet felmérése szerint, aki szerződéses katonai szolgálatot vállalna, 108 ezer forint bruttó összeg et kérne. Ha ez megvalósítható lenne, akkor lehetne lecserélni a sorkatonákat a szerződésesre. Ebben az esetben egy szerződéses szakaszvezető bére magasabb lenne, mint egy hivatásos hadnagyé vagy bármelyik tiszté. Tehát az összes hivatásos katona bérét fel kellene emelni. Ez a bérnövekmény évente 88 milliárd forinttal kerülne többe a jelenlegi kiadásoknál. (Mécs Imre: Hogy lehet ilyet mondani?!) Ez esetben a tárca költségvetésének 95 százalékát a bér vinné el. Természetesen ez a pénz nem áll rendelkezésre, a kormánynak adót kellene emelni. Ezt esetleg nevezhetnénk hadiadónak, esetleg szadiadónak. (Derültség és taps az FKGP padsoraiban.) A hivatásos hadseregre átállás során javítani kellene az elhelyezési lehetőségeket is. (Horn Gábor: Nagyon szellemes ember vagy!) Ennek becsült költségkihatása 72 milliárd forint lenne. A honvédségi béremelés az összes fegyveres testület, tehát a rendőrség, a tűzoltóság és a határőrség béralapját is megnövelné. (10.20) Ez mintegy 200 milliárd forintos többlet költségvetési ig ényt jelentene. Természetesen a jelenlegi gazdasági körülmények között ennek nincsen realitása. Tisztelt Országgyűlés! Mindezek alapján leszögezhetem, hogy a hamarosan a kormány elé kerülő stratégiai javaslat távlatilag a sorkatonai szolgálat fenntartását célozza. Ezért hangsúlyozzuk, hogy támogatjuk nem a sorkötelezettség eltörlését, hanem az önkéntes hadseregre történő áttérést, ha és amint annak feltételei fennállnak. Jelenlegi ismereteink szerint a hosszú távú, 1015 éves terv második felében kerülhet e rre sor. Úgy gondoljuk, hogy a hadkötelezettség kérdéskörét folyamatosan vizsgálni kell, és ha a feltételek lehetővé teszik, meg kell kezdeni a szolgálati idő fokozatos csökkentését, ahogy azt a kormányprogram is tartalmazza. Majd fokozatosan lehet intézke dni a hadkötelezettség megszüntetésére, a sorkatonai állomány szerződéses katonákkal történő felváltására. Ismételten le kívánom szögezni, hogy az SZDSZ érveit és álláspontját nem a realitások, hanem a pillanatnyi pártérdekek határozzák meg. Nem az ország és a honvédség valós helyzetéből indulnak ki, hanem érdekeiket a népszerűség hajhászása motiválja. A legnagyobb hiba, hogy ezzel kockáztatják a fegyveres erők hatékonyságát, ütőképességét, hadrafoghatóságát, így az ország biztonságát. Tisztelt Országgyűlés ! Kedves Képviselőtársaim! Ismételten kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a hadkötelezettség kérdésében tett megnyilatkozásaik során felelősen, elsősorban az ország biztonságpolitikai helyzetére tekintettel nyilatkozzanak, mivel az SZDSZ álláspontjához hasonló pillanatnyi érdekek és ötletek érvényesítése súlyosan veszélyezteti az ország biztonságát. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A jövőre nézve szeretném azt kérni, hogy a parlamenti vitában, a politikai közbeszédben egyes pártok ragadványneveit ne használjuk. Köszönöm szépen. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Horváth Béla frakcióvezetőhelyettes úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót.