Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. február 1 (114. szám) - Sasvári Szilárd (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Hol és milyen tájékoztatást kaphatnak az új lakástámogatási rendszerről a lakásgondjaikon változtatni szándékozó polgárok?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz):
299 megállapítása esetén vagyonelkobzásnak van helye, sor került a tulajdonában álló budapesti ingatlanok zár alá vételére. Biztosíthatom tisztelt képviselő urat, h ogy a jelenlegi rendőri vezetés a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság munkatársaival együtt mindent megtesz azért, hogy szakszerű és alapos munkával, szakértők bevonásával az ügynek minden részletét feltárják. A közérdek azt kívánja, hogy az ilyen és ehhez ha sonló ügyek minden részlete tisztázódjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP) : Köszönöm a miniszter úr válaszát. Így már legalább egy kic sit tisztábban látunk ebben az ügyben, mert úgy látszik, a sajtó bizonyos részét csak odáig érdekli az ügy, hogy milyen sérelmek érték Tasnádi Pétert vagy más hozzá hasonló vállalkozókat. (14.10) Nagyon jó lenne, ha a sajtó oda is eljutna, hogy azt is nyil vánosságra hozná, amit most a miniszter úr elmondott és amiről tájékoztatta az Országgyűlést. Ugyanis mindig csak a sérelmek, a panaszok, a sirámok, az emberi jogok megsértése jut el az országban az állampolgárokhoz, míg a gazemberségek és annak a következ ményei, úgy látszik, a sajtó egy részét nem nagyon érdeklik. Éppen ezért én megnyugvással fogadom a miniszter úr válaszát, és remélem, hogy nemcsak egy személyre vonatkozik az, amit a miniszter úr most elmondott, hanem általános jelenség, hogy azok a válla lkozók, akik akár adócsalásban, akár sikkasztásban, akár más bűncselekményben elmarasztalhatóak, kemény elbírálásban részesülnek. Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválasz illeti a miniszter urat. (Jelzésre:) N em kíván élni vele. Sasvári Szilárd (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Hol és milyen tájékoztatást kaphatnak az új lakástámogatási rendszerről a lakásgondjaikon változtatni szándékozó polgárok?" címmel ELNÖK (dr. Wekler F erenc) : Sasvári Szilárd, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: "Hol és milyen tájékoztatást kaphatnak az új lakástámogatási rendszerről a lakásgondjaikon változtatni szándékozó polgárok?" címmel. A miniszter úr távollétében, h a a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr válaszol. (Jelzésre:) Megadom a szót. SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz a programjában célul tűzte ki, hogy a lakáshoz jutást megkönnyí ti. A kormányprogram idevonatkozó része is ennek érdekében, ennek végrehajtására készült el, és '99ben a fiatal házasok az első lakásuk megszerzésekor már kevesebb illetéket fizettek, és a kormány ebben az esztendőben lehetővé tette, hogy az áfavisszatér ítés újra életbe lépjen az új lakások építésénél.