Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. február 1 (114. szám) - Sasvári Szilárd (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Hol és milyen tájékoztatást kaphatnak az új lakástámogatási rendszerről a lakásgondjaikon változtatni szándékozó polgárok?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz):
300 Most a kormány az otthonteremtési koncepciójában alapvetően azokat a szempontokat emelte ki, amelyek segítik a fiatalokat lakáshoz jutni, amelyek ösztönzik a gyermekvállalást és amelyek támogatják az öngond oskodásra képes középrétegeket. A Fideszfrakció lakáspolitikai stratégiai műhelye javaslatának több elemét is figyelembe vette a kormány és ezeket el is fogadta. Számunkra jó néhány dolog kiemelt volt, így például az is, hogy a jelzáloghitelezés irányába kell elmozdítani a lakásfinanszírozást, vagyis hosszú távú, 1535 évre szóló, olcsó forrást kell biztosítani és ilyen rendszert kell alkotni. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 2325 százalékos kamatot lejjebb lehet vinni 1217 százalékos kamatszintre. Ez a rendszer, ez a támogatási forma a használt lakást vásárlók számára jelent nyitást, egy olyan lehetőség, amivel élni lehet. Ösztönzi és ötvözi a gazdaságpolitikát és a családokat támogató politikát a jelenlegi döntés, amely során a három vagy több gyermeke t nevelők számára 8 százalékos kamattámogatást tud biztosítani, és minden olyan családnak is - örülünk, hogy ezt a kormány elfogadta , amelyek vállalják a harmadik gyereket. Így tehát aki új lakást vásárol vagy új lakást épít, annak számára ez a lehetőség megnyílik. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, hogy hol és milyen tájékoztatást kaphatnak az új lakástámogatási rendszerről azok a polgárok, akik érdeklődnek a most bevezetett rendszer iránt. Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiba n.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Varga Mihály államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a múlt esztendő ben kezdte el az otthonteremtési program kidolgozását. A múlt év végén döntött a koncepcióról és az idén januárban hagyta jóvá a kormányrendeletet, amelynek életbe lépésére a mai napon, február 1jén kerül sor. Ebben hatféle állami támogatáson keresztül le het otthonteremtési támogatáshoz jutni. A képviselő úr kérdése arra vonatkozott, hogy hol és milyen módon kaphatnak tájékoztatást az állampolgárok az új lakástámogatási rendszerről. A kormány igyekszik ezt a tájékoztatást segíteni, ezért minden rendelkezés ünkre álló eszközzel igyekszünk tájékoztatni a lakosságot. Hol vannak ennek a formái? Egyrészt azt gondolom, mindenki számára hozzáférhető, megvásárolható a Magyar Közlönynek az a januári száma, amelyben a kormányrendelet megjelent. Ugyanígy a kormányzat r észéről, a Miniszterelnöki Hivatal a mai naptól működtet egy telefonvonalat, amelynek 0640200195ös, kék száma van; ezen a számon keresztül kaphat mindenki tájékoztatást arról, hogy hol, mely bankokban, milyen módon érhető el a lakáscélú támogatás. Ezen túlmenően, a kor szellemének megfelelően, internetes hozzáférés is van a Miniszterelnöki Hivatal honlapján, a legfrissebb információkkal, a legfrissebb adatokkal. Ezen túlmenően minden bank készül önálló tájékoztató anyag kiadására is. Ezért arra kérem az érdeklődőket, hogy amennyiben ilyen céljuk vagy szándékuk van, hogy állami támogatást vesznek igénybe akár építéshez, akár felújításhoz, akár vásárláshoz, a lakóhely szerinti bankfióknál vagy bankfiókoknál érdeklődjenek arról, hogy a bank kötötte már sze rződést a Földhitel- és Jelzálogbankkal, és hogy azon szolgáltatások közül, amelyekhez állami támogatás jár, melyeket árusítja a lakosság számára. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz) :