Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
205 értelmezni a személyes gyakorlást? Hogyan kell értelmezni, hogy december 31éig ez a megszerzett jog illetékmentes, de addig a háziorvosok nem idegeníthetik el a praxisukat? Mi lesz az okkal a praxisokkal, amelyek a természet szomorú rendelkezése szerint az elhunyt háziorvos után megürülnek? Ez a jelenlegi változatban egyszerűen úgy fogalmazódik meg, hogy ha nem találnak örököst, illetve a praxis folytatóját, a praxis megszűnik. (Az elnö ki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Képviselőtársaim! Megkérdeztük az előadót a magunk részéről, milyen egyeztetéseket folytatott le a tárca, illetve a kormánypártok az elmúlt időszakban. Megkérdeztük, hogy mit gondolnak az önk ormányzatok ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, és azt is megkérdeztük, hogy a szakmai érdekképviseletek hogyan viszonyultak az új változathoz. Szeretném megosztani önökkel a válaszokat. Az önkormányzati szövetségek az egyeztetés után is azt a véleményük et hangoztatták, és ezzel a tárca is egyetértett, hogy az önkormányzati felelősséget ez a beterjesztett törvényjavaslat nem érinti, az önkormányzatok teljes felelősséggel tartoznak az ellátási területükön működő praxisokért. A Magyar Orvosi Kamara főtitkár a képviselte a kamara véleményét, dicsérő szavai mellett azonban kiderült, hogy teljesen mást ért a Magyar Orvosi Kamara a praxis, a praxisjog és a működtetési jog alatt, mint ahogy azt az előterjesztő gondolta. A vita nem vitt közelebb bennünket a megoldá shoz, képviselőtársaim. Az új benyújtott törvényjavaslat a fentiekben elsorolt problémákon túl gyakorlatilag újabb problémákat hozott elő. Képviselőtársaim a különféle bizottságokban a kisebbségi vélemények ismertetésekor előcitáltak néhányat. Én szeretném elmondani, hogy a szereplők nem értették meg jobban az új változat után rájuk háruló feladatokat, és egyikőjük sem érezte úgy, hogy a rendszer most már működőképes lesz, így a folytathatóságot, az új praxisok keletkezésének és működtetésének lehetőségét, az önkormányzatok feladatát az új praxisok keletkezésekor, vagy a feladatát, ha egy praxis valamilyen módon mégis megszűnik, a gazdasági társaságok jogait és a hatálybalépés, illetve az elidegeníthetetlenség korlátját. Nem ad megoldást az új változat azokn ak sem, akiknek most látszólag kedvez, tudniillik a területi ellátási kötelezettséggel nem működő orvosoknak, hiszen az ő beruházásaik, az egészségügyi ellátás során a praxisba befektetett pénzük a továbbadhatóság korlátja miatt akár el is veszhet. Tisztel t Képviselőtársaim! A miniszter úr azt mondta, hogy az ellenzéki képviselők kétségbeesett kísérleteket tesznek a törvényjavaslat módosítására. Képviselőtársaim, igen, lehetséges! Valóban kétségbeesetten küzdünk egy olyan háziorvosi ellátórendszerért, amely ben a háziorvos megtalálja a maga számítását, amiben kiszámítható a jövője, amiben a praxisát fejlesztheti, és ehhez nem a másik kollégájától kapott várományra kell alapoznia, amelyikből gondtalanul visszavonulhat megszerzett évei után. Szeretnénk, hogyha ez a háziorvosi ellátórendszer beilleszkedne abba az egészségügyi ellátórendszerbe, amely a betegek ellátásának érdekében születik, és amely hatékony és minőségileg emelt szintű szolgáltatások nyújtására ad lehetőséget. Miniszter Úr! A javaslataink a szabá lyozottabb jogi helyzet megoldását célozzák. Őszintén reméljük, hogy ezeket a kormány megfontolja és támogatni is fogja. Tisztelt Képviselőtársaim! Az utánam következő szocialista képviselők a konkrét kérdésekben felmerülő aggályokra fognak még a további h ozzászólásokban sort keríteni. Mi azt szeretnénk, hogyha az orvos és betege kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatában mindkettőjük megelégedésére szolgáló törvényt kapna a kezébe. Ehhez ajánljuk az együttműködésünket, és kérjük az önök türelmét és megértésé t is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) :