Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
204 nélkül, a feles törvényekben tenni tudunk. Még egyet tudunk tenni: nagyon bízunk abban, hogy elérhető az, hogy a teljes valós privatizációt is végre tudjuk hajtani, és ehhez lesznek a parlamentben partnereink, nemcsak szóban, hanem szavazatokban is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraib ól.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja véleményét ismertető képviselőnek; őt követi majd TuriKovács Béla, a Független Kisgazdapárt részéről. DR. VOJNIK MÁRIA , az MSZP kép viselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt év végén 1849es számon elénk került az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat, melynek vitája után a szavazáskor az ellenzéki képvisel ők nem, illetve tartózkodó szavazatai mellett és kisgazdapárti képviselőtársaink távolmaradása miatt a törvényjavaslatból nem lett törvény. Mondhatnánk azt, hogy a kormány kapott a sorstól egy rövid haladékot arra, hogy azokat a hiányosságokat, melyeket a csaknem elfogadásra ítélt törvényjavaslat meghagyott, korrigálhassa. Mielőtt azonban a mostani, legfrissebb javaslat kritikájára térnék át, szeretném felidézni azt az időszakot, melyben az önálló orvosi tevékenységről szóló eredeti törvényjavaslat a Ház el é benyújtásra került. (16.00) Nemcsak képviselőtársaimnak kell erre emlékezni, hanem mindazoknak, akik a vitát figyelemmel kísérik: ez volt az az időszak, amikor a kormány benyújtotta, az Országgyűlés pedig tárgyalta a társadalombiztosítás 2000. évi kö ltségvetését; azt a költségvetést, amelyikben a háziorvosi kassza növekménye nem éri el a prognosztizált infláció felét; azt a társadalombiztosítási költségvetést, amelyben a háziorvosok tevékenységéhez gyakorlatilag egyetlenegy fillérrel több, mint az elő ző évben, nem került; azt a társadalombiztosítási költségvetést és azt az állami költségvetést, amelyben mi, ellenzéki képviselők nem tudtuk elfogadtatni a kormánypártokkal azt a módosító javaslatunkat, hogy az ellátás minőségének javítása csak úgy lehetsé ges, hogyha a rendszerben többletforrásokat teremtünk. A többletforrásokra pedig azért kellett volna hogy sor kerüljön, hogy a háziorvosi ellátórendszer szakmai infrastruktúráját fejleszthessük, hogy a betegellátás minőségi színvonalát emelhessük, hogy a h áziorvosok egzisztenciális és finanszírozási biztonságát megteremthessük, és hogy mindezeknek az áldását a háziorvosokra bízott betegek élvezhessék. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a törvényjavaslat, amelyet a kormány akkor az önálló orvosi tevékenységről sz óló törvényjavaslat képében benyújtott, nem volt más, mint elfedése annak a problémának, hogy ebben az ügyben a kormány nem tett semmit! (Balsay István: Melyik?) Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt egy hónapban három változatát ismerhettük meg az elutasít ott törvényjavaslatnak. A harmadik változata, amely most az önök asztalán fekszik, nem ígér többet, mint az előző; úgy ad, hogy a másik kezével visszavesz, és miközben egyetlenegy problémát nem old meg abból, amit eredetileg is problémának gondoltunk, újab b gondokat keletkeztet. Őszintén sajnálom, hogy önök nem lehettek tanúi ma az egészségügyi bizottság szakmai vitájának, amelynek során az Egészségügyi Minisztériumot képviselő előterjesztő szóbeli kiegészítése után arra az elnöki kérdésre, hogy képviselőtá rsaim, ki kíván kérdést feltenni az előadóhoz, kormánypárti képviselőtársaim jelentkeztek először. Az elhangzott mintegy 19 kérdésből 11 kérdést tettek fel a kormánypárti képviselők, a jobb előkészítés legnagyobb dicséretére. Ezek a kérdések a következők v oltak: Mit is jelent a praxis folytathatósága? Hogyan lesz megoldva a közalkalmazott orvosok helyzete? Hogyan adhatják át a háziorvosok praxisukat a rezidenseknek? Mi lesz a hitelkonstrukcióval? Hol van a fedezete? Bevihetőe gazdasági társaságokba apportk ént az a szellemi vagyon, amellyel a háziorvos rendelkezik? Hogyan kell