Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
199 Viszonylag hosszasnak minősíthető az a vita, amelyet a költségvetési bizottság a törvényjavaslat kapcsán lefolytatott, és mintha a bizottság előtt két törvényjavaslat lett volna. Valamelyest érthetőek is a bizottság megszólaló képviselői: a kormánypártiak és az ellenzékiek is nyilvánvalóan visszanyúltak ahhoz a törvényjavaslathoz is, amelyik a Ház plénumán egy szavazat hiányában el bukott. A kormánypárti megszólalók, a Házszabály rendelkezéseit követve, a következő dolgot vizsgálták a megszólalásaik során. Először is a Házszabály szerint az általános vitára való alkalmasság során többek között vizsgálni kell, hogy szükség vane ilyen fajta törvénytervezetre. Erre, azt gondolom, a válasz egyértelműen igen, legalábbis ezt az álláspontot képviselték a kormánypárti megszólalók. Miért igen a válaszunk? Azért, mert egyetértünk azzal, ami e törvény preambulumában is meg van fogalmazva, hogy a z egészségügy átalakítása kapcsán ez egy első és szükségszerű lépés, amit ez a törvényjavaslat megcéloz, aminek az indokoltsága nem vitatható, de a folyamatot nyilvánvalóan folytatni szükséges. És erre is kitér a törvényjavaslat, amikor a szakellátás átala kításáról rendelkezik a működtetési jog kapcsán. A másik, ami miatt igenlő választ kell adnunk arra, hogy szükségese ez a törvény, az az, hogy hosszú ideje húzódik az egészségügy átalakítása - szavakban és gondolatokban hiány sosem volt. Itt az idő, hogy az első érdemi lépést a parlament ezen a területen megtegye. Amióta erről a kérdésről beszélünk, most csak e törvénytervezet beterjesztése kapcsán, és ha volt bizonytalanság az egészségügyben, ez a bizonytalanság fokozódott, és az önkormányzatok olyan lépé sekre is elszánják magukat, ami semmivel sem indokolható - ezt a bizonytalan helyzetet orvosolni kell. A másik, amit vizsgáltunk: vannake alkotmányos aggályok, vagy esetleg olyan aggályok, hogy ez a törvénytervezet más jogszabá lyokkal ne lenne szinkronban? Erre a mi válaszunk az, hogy nincsenek ilyen aggályok. Ugyanakkor elfogadjuk az ellenzéki képviselők azon kritikáját, hogy ez a törvény sok szempontból pontosításra szorul, de a részletes vita során lehetőségünk lesz arra, hog y közös módosító javaslatokkal ilyen irányba vigyük a törvényt. Ha az egésznek a folyamatát érzékeltetjük, akkor a következőkre tettük a hangsúlyt, és azokat az elmozdulásokat, amelyek ebben a törvénytervezetben most megfogalmazódnak, alapvetően pozitívnak értékeltük: ilyen a szakellátás kérdése, amiről az első beterjesztett törvényjavaslat nem szólt. Ez már megemlíti, hogy külön törvény fog erről a kérdésről rendelkezni. Fontos dolognak tartjuk, hogy ez a törvény rendezi azon praxisok sorsát is, amelyek te rületi ellátási kötelezettséggel nem rendelkeznek. Egyszerűen szólva: ez a törvényjavaslat a kétszáz kártyával rendelkező orvosok kérdését is rendezi. A legfontosabb változás, és ez a legnagyobb horderejű változás, ami az öröklési jog kivételét jelenti vég ül is a rendszerből. Egyetértünk azzal, amit a miniszter úr is megfogalmazott az expozéjában, hogy az öröklési jog ebben az esetben nehezen működő jogintézmény lenne. Ezért szerencsés változtatásnak érezzük azt, amikor a törvényalkotó a magyar jogrendszerb en eddig nem ismert folytathatóság vagy folytatás jogintézményét honosítja meg ebben a kérdéskörben. Toller képviselő úrnak az az álláspontja, hogy ez jogrendszeri bizonytalanságokat vet fel, ő is jogász, én is jogász vagyok, tehát tudjuk jól, hogy ez olya n állítás volt, aminek nincs igazán tartalma. A kormánypárti többség egyöntetűen általános vitára alkalmasnak minősítette ezt a törvény, míg az ellenzék ebben a kérdésben megosztott volt, mert egy ellenzéki képviselő is ezt az álláspontot képviselte. Ezért nagy többséggel általános vitára alkalmasnak gondoljuk a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A költségvetési bizottság kisebbségi véleményét Keller László úr ismerteti. KELLER LÁSZLÓ , a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője :