Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - ELNÖK (dr. Áder János):
185 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sztrájkok után és sztrájkok előtt állunk. A sztrájkok mögött állítólag a korruptságukban lelepleződött, de helyükön és MSZPjükben maradt szakszervezeti vezetők állnak - állítólag. (14.30) Mi ezt nem hisszük, mert ugyan az el vtársi számítást látjuk, de azt is tudjuk, hogy sztrájkot szervezni csak elégedetlen emberek körében lehet. Elégedetlen emberek pedig vannak, és az elégedetlenségük jogos. Sem az állítólag magas vasutas, sem az elismerten alacsony egészségügyi vagy tanári fizetésből nem lehet tisztességesen megélni és családot eltartani, ez a tény. Az ilyen magas fűtés- és áramdíjú otthonokban fütyülnek a brüsszeli és a davosi sikerekre is. Az elégedetlenség mögött, amely nélkül semmilyen bolsevista és korrupt szakszerveze t sem tud sztrájkot szervezni, az áll, hogy a dolgozó emberek nehezen élnek, a nyugdíjasok nagy része pedig igen nehezen, felháborítóan nehezen. A kormánybuktató szándék pedig azért bújhat bele a sztrájk állatbőrébe, mert a sajtó erre tereli az indulatait, és leveszi a felelősséget a valódi felelősökről. A rossz, nemzetellenes pénzügyi politika a felelős a dolgozók nyomorgásáért, ez viszont el van titkolva az emberek elől, fel is vannak heccelve, és csak a kormány a gyűlöletük tárgya. Kétségtelen, a kormány nem ártatlan. A CW Bank ügye vontatottan halad, Prinz vagyonelkobzása szintén. Fekete János tévésztár. Surányi gátlástalanul a helyettese nyakába varrja a bécsi botrányt, ami lehet, hogy részben igaz, de olyan jellemtelenség, ami eleve alkalmatlanná teszi felelős poszt betöltésére, és a kormány mindezt eltűri. Igaz, a régen meghozott kétharmados törvények szorítják; igaz, néha megjelenik egyegy cikk. De a vasút vezetésében sincs rend, sok még a bolsi, Urbán elvtársnak, a levitézlett MSZMPs miniszternek t anácsadói irodája van a központban, ő intézte a Westendtelek eladását Demjánéknak. És sokaknak úgy tűnik, mintha a vasút vezetése szorgalmazná a sztrájkot, hogy a miniszter aztán elmondhassa, a kormány pedig megveregesse a saját vállát: íme, túléltünk egy vasutassztrájkot, mint Margaret Thatcher. Így nem volna szabad fejjel belemennie a kormánynak a 2000. esztendőbe. Pénzt kell szereznie, pénzt kell adnia a kórházaknak, a közszolgálatoknak, a munkásoknak. Ha a legnagyobb még állami vállalat nem fizet jól, akkor a külföldi tőke éhes, mohó vállalatai még kevesebbet fizetnek. Rossz az a politika, amely adni akar a családoknak, de nem engedi, hogy megfizessék a munkájukat. Igenis néven kell nevezni a felelősöket, akik eladták a gyógyszeripart, amiért magasak a gyógyszerárak. Meg kell nevezni a felelősöket, akik miatt nem iszunk elég tejet és összeomlanak a tejgyárak, és végül meg kell nevezni azt a felelőtlen politikát, amely hagyta, hogy a föld, amelyen élünk, idáig romoljon a gondozatlanságtól. A rettenetes be lvíznek, amely már itt van, nemcsak a sok csapadék az oka, hanem a lefolyások természetének megváltozása, amely az erdőirtástól és a felelőtlen elhanyagolás következtében állt elő. A szovjet közönyben senki sem sepert a saját háza előtt, persze hogy nem ás ott árkot sem, a tönkretett és vergődő, eltocsikolt önkormányzatok nem gondoskodtak a közösségről, a községről, a határról sem. Most aztán jön a víz! De a felelősök szép hegyi villában élnek, és az őrzővédő ágyba viszi nekik a reggelit - mint férfi a férf inak. (Derültség.) Az alapoknál a pénzpolitikában kell változtatni, a sztrájk és a bukás elkerülése érdekében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíváne valaki válaszolni az el hangzottakra (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezés nem történt. Bejelentés frakcióvezetőhelyettes megválasztásáról ELNÖK (dr. Áder János) :