Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SIMON JÓZSEF (MSZP):
8459 nincs igaza, szó nincs arról a kérdésről. Úgy gondolom, hogy a választói lev elek bizonyították azt, hogy mohók voltak a kamarák. Megtehették volna korábban is, hogy mérlegelik, milyen tagdíjakat szabnak ki, és a maximumot követelték minden esetben. Azt hiszem, hogy a mohóságnak most az ellenszenv az ára, következménye. Köszönöm sz épen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Simon József képviselő úrnak, MSZP. SIMON JÓZSEF (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eredendően természetesen Rigler képviselőtársam felveté seihez szerettem volna hozzászólni, de nem hagyhatom szó nélkül azt, amit most Babák képviselőtársam elmondott. Nagyon helyes, hogy a legnagyobb kormánypártban ülők is szeretnék a gazdaság érdekeit képviselni, szeretnének fontos értékeket képviselni a parl amentben, de annak a kijelentése, hogy ezt ők képviselik, a többiek pedig - ki nem mondottan - osztozzanak meg a maradék resztlin, ami véletlenül kimaradt a felsorolásból, enyhén szólva problémás megközelítés. Különösen problémás, amikor a kamarai rendszer ről folyó vitában az kerül a felvetések homlokterébe, hogy akik az ellenzéki oldalról megszólalnak, vajon nem kamarai menedzsment érdekeit képviselike szemben a vállalkozók érdekeivel. Tisztelt Képviselőtársaim - és itt már Rigler képviselőtársamra gondol ok , sajnos, nem az a probléma, hogy a szóhasználattal van probléma, nem az a gond, hogy a preambulumból kimaradt vagy kimaradni tervezett az önök javaslata alapján egy szó, amit köztestületnek hívnak, hanem az a módosító csomag, amelyet következetesen vé gigvezettek ezen