Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - RIGLER ZOLTÁN (Fidesz):
8460 a törvényjavaslaton, egy az egyben egyesületi alapra helyezi a kamarai működést, következésképpen nem helyezheti ugyanazzal a lendülettel köztestületi alapra is. Világosan fogalmaz, hogy az a szervezet, amelyet önök elképzelnek, megtarthat ja ugyan a kamarai nevet, de ettől kezdve nem a gazdaság általános és közös érdekeit hivatott képviselni, hanem a tagjai érdekeit hivatott képviselni. Vagyis kamara néven önök létrehoznak egy természetesen államilag már nem támogatott, de egyébként kemény és a tagjai érdekeinek képviseletére jogosult érdekképviseleti szervezetet. Nem az a probléma, hogy egy érdekképviseleti szervezetet kívánnak létrehozni, hanem az a probléma, hogy ezt a kamarai rendszer helyett szeretnék Magyarországon működni látni, és ez súlyos gondolati zavar. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Rigler Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. RIGLER ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy a részletes vitában vagyunk, azt g ondolom, reagálnom kell a törvénymódosító javaslatokkal szemben elhangzott egykét megjegyzésre is. Ezek között azért volt olyan, ami talán szót sem érdemel, de egykettőt azért mégis megpróbálok kiemelni. Azt mondta Keller képviselő úr, aki jelen pillanat ban nincs itt, hogy a költségvetési bizottság a módosító csomagnak egyetlenegy elemét sem tartotta támogatásra érdemesnek. Én ezzel szemben azt mondom, hogy például a gazdasági bizottság - sajnos, nem látom itt Göndör képviselő urat, mert javasoltam volna Keller úrnak, hogy váltsanak egypár szót, bár Farkas képviselő úr megerősítheti - ennek a csomagnak számtalan elemét tartotta megfontolásra és támogatásra alkalmasnak, és