Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 29 (102. szám) - Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
6609 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kisebbségi véleményt Fodor Gábor úr ismerteti. Megadom a szót. DR. FODOR GÁBOR , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, az emberi jogi bizottság ülésén is kisebbségi vélemé ny alakult ki a vita során. Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat arról, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ellenzéki képviselői, tehát a szocialista és szabad demokrata képviselők, nem támogatták ezt a törvényjavaslatot. Most szeret ném az indokokat is elmondani, hogy miért nem. Amivel mi foglalkoztunk - ahogy Hargitai János kollégám is, egyébként igen korrekt és alapos beszámolójában említette , az a talányos című törvénynek természetesen csak egy része volt. Hozzátenném, hogy valób an rögtön érdemes megállni a talányos címnél, hiszen ez volt az első számú probléma, amiben nem mondom, hogy nézeteltérés alakult ki köztünk, hiszen az előttem felszólaló Hargitai János is mondta, hogy tulajdonképpen nézetazonosság volt kormánypárti és ell enzéki képviselők között azzal kapcsolatban, hogy megengedhetetlen, hogy ilyen módon történjen egyes törvények módosítása, megengedhetetlen, hogy különböző témával foglalkozó törvények egy pakliban kerüljenek elénk - hogy így fogalmazzak. Hiszen ez jogtech nikailag is tarthatatlan, másfelől pedig komoly problémákat vet fel. A Házban már említést tettünk arról, más bizottsági előadók is beszéltek arról, hogy itt az ellenzéki jogok is sérülhetnek. Tehát helytelennek tartjuk ezt, és ahogy említettem, ebben néze tazonosság volt, de meg kell hogy mondjam, a mai bizottsági beszámolók meggyőztek arról, hogy ez nemcsak az