Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat zárószavazása - Az Európai Szociális Charta kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
5274 E urópai Unió alapszerződését módosító amszterdami szerződés. Az amszterdami szerződés az Európa Tanács Európai Szociális Chartájára vonatkozóan a szociális rendelkezések fejezet 136. cikkelyében előírja, hogy a chartában meghatározott szociális jogok figyel embevételével kell a jelzett fejezet által meghatározott célokat valóra váltani. Az említett célok elérése érdekében közösségi jogszabályok is alkothatók. Határozottan új fejlemény ez, de nem teljesen szokatlan a nemzetközi jogban, hiszen számos más esetbe n is előfordul, hogy univerzális vagy regionális szintű nemzetközi jogszabályokra, alkalmasint más szupranacionális szervezetekre is utalás történik a jogszabályokban. A fejlemény mégis várakozással tölt el sokunkat, két szempontból. Egyfelől amiatt, hogy az említettek folytán a jövőben az Európa Tanács Európai Szociális Chartájával egybehangzóan állapítja meg szociális céljait az Európai Unió is. Másfelől azért is, mert Magyarország éppen a jelenlegi években az Európai Unió felé vezető útját járja. Érdekes lesz a szociális jogalkotás tevékeny résztvevőiként végigkísérni ezt a folyamatot, hiszen az említettek miatt ez várhatóan felerősödik. Nekem mint a szociális ügyekért felelős szakminisztérium államtitkárának külön örömet jelent, hogy e rendkívüli jelentő ségű dokumentum kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot is a tisztelt Ház elé terjeszthetem a kormány képviseletében. Utalnom kell arra, hogy a hazánk által ratifikálásra kiválasztott, a szociális és egészségügyi segítséghez való jogot biztosító 13. cikk (4 ) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a cikkben meghatározott jogokat az Európa Tanács szociális és orvosi segítségnyújtásról szóló egyezményéből eredő kötelezettségeknek megfelelően kell alkalmaznunk.