Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat zárószavazása - Az Európai Szociális Charta kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
5275 Bár Magyarország nem részese ennek az egyezménynek, az eml ítettek folytán objektív végrehajtási kötelezettségünk keletkezik. Ezért van, hogy a tárgybeli törvényjavaslattal egyidejűleg kihirdetésre kerül az említett egyezmény hiteles magyar nyelvű szövege is. Szeretnék még utalni arra is, hogy a nem túl távoli jöv őben milyen további kormányzati feladatok adódnak a ratifikációból. 2002. március 15éig el kell készítenünk az első magyar nemzeti jelentést, és azt el is kell juttatnunk az Európa Tanács főtitkárához. Ez az eddigieket figyelembe véve a legkiterjedtebb és az Európai Szociális Chartával kapcsolatos feladatokért felelős tárcaközi bizottságban is helyet foglaló jó néhány minisztériumot is érintő munka lesz, hiszen nem csupán az idén ratifikált 12 cikkről, hanem mind a 19ről jelentést kell készítenünk. Jó leh etőség kínálkozik így arra is, hogy a kormányra vonatkozó döntéseknek megfelelően, egy időben, folyamatosan készüljünk a charta további cikkeihez való csatlakozásra. A további munkálatok nem csupán a '61es Európai Szociális Charta további hét cikkelye elf ogadásának megvizsgálását jelentik majd, hanem a chartához szorosan kapcsolódó és az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamatában is fontossággal bíró, további nemzetközi jogszabályokhoz való csatlakozásunk előkészítését is. A közeljövőben a fenti szem pontból mindenekelőtt megvizsgáljuk a charta ellenőrzési mechanizmusát, a valamelyest erősítő '91es módosító jegyzőkönyvet, a további négy szociális és gazdasági alapjogot garantáló 1988as kiegészítő jegyzőkönyvet és az 1995ös kiegészítő jegyzőkönyvet a kollektív panaszok rendszeréről.