Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ÉKES JÓZSEF, az MDF képviselőcsoportja részéről:
5064 paragrafus is megvan, az 54. § (1) bekezdése, amely kimondja azt, hogy minimum 3000 forint, de maximum 10 mil lió forintos tagdíjat kell fizetni a kamarai kötelező tagsággal járó tagdíj érvényre juttatása mellett. Teljesen logikus, hogy Magyarországon a kezdő kisvállalkozások, de ha veszem az agrárágazatot, az őstermelők és az agrárágazatban tevékenységet folytató kisvállalkozások zöme kényszervállalkozás. Teljesen természetes, hogy az összes vállalkozó tulajdonképpen kényszerként élte meg a tagdíjfizetési kötelezettséget, és talán fogalmazhatok úgy a magam részéről, ahogy a Borosskormány ideje alatt a XVI. számú törvény tulajdonképpen egyfajta késésben fogalmazódott meg, úgy talán túlságosan korai lenne ezen törvény alapján olyan mélyreható és radikális változtatásokat végrehajtani, amelyek adott esetben a kamarák teljes szétesését fogják maguk után vonni. Jelenle g a kamarai tagdíjak 80 százalékát - nagyon jól tudjuk mindannyian - a nagy és multinacionális cégek fizetik be. Ha a kamarai tagdíj rendszerét úgy próbáljuk megváltoztatni, hogy 5 millió forint alatti árbevétel esetén a kezdő vállalkozások mentességet élv eznek, ez helyre teszi a problémát, ahogy maga az agrárkamarai törvény az őstermelők kérdését, ahogy helyre teszi maga az agrárkamarai törvény a kisvállalkozások kérdését, ott is tagdíjmentességet fogalmaz meg, ugyanúgy kimondható a tagdíjmentesség a kezdő vállalkozások esetében is. Elfogadható a törvénytervezetben, ha a két kamara összevonásra kerül, de úgy érzem, és az MDF részéről is megfogalmazódik, hogy a hátralévő másfél hónap nem lesz alkalmas arra, hogy a két kamara teljes egészében összevonásra ker üljön, és az összes vagyoni, pénzügyi kérdést pedig teljes tisztába tudja tenni.