Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 21 (95. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - UGHY ATTILA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
4461 Kétperces hozzászólásra következik Ughy Attila, a Fidesz képviselője. UGHY ATTILA (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársam! Én nem a privati záció szükségszerűségét kérdőjelezem meg, hanem azt gondolom, hogy van okos és ésszerű privatizáció, és van buta, elhamarkodott privatizáció is. Azt gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy ki privatizált. Úgy látom, hogy az idő elmúltával bebizonyosodik, hogy az a típusú privatizáció (Dr. Csáky András közbeszólása.) , amely akkor következett be, buta privatizáció volt abból a szempontból, hogy nem tudom, miért kellett az akkori kormánynak garanciát vállalnia a tőkebehozatal, illetve megvásárlás alapján az eszk özarányos, azt hiszem, 8 százalékos profitra évente. Nem tudom, hogy miért kellett garanciát vállalni. Ha ez nem történt volna meg, akkor nem próbálkoznának az energiaszolgáltatók azzal, hogy az energiaáremelés egyeztetését kikerüljék, hogy ne lehessen di rektben emelni az energiaárakat. Kikerülve ezeket a dolgokat készenléti díjakat állapítanak meg, és olyan abszurditások jönnek létre, hogy valaki nem használ valamit, és mégis fizetnie kell érte. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzás zólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Most csak Ughy Attilának szeretnék válaszolni, mert Csáky képviselő úrnak adandó válaszom nem fér bele a két percbe - már előre tudja, hogy mit fogok m ondani.