Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1596 Egyrészt a privatizáció lelassulásával va gy - mondhatom azt - megállásával a privatizációs szervezet működési költsége egyáltalán nem csökkent. Elindult egy kedvezőtlennek ítélhető folyamat, az úgynevezett nehéz helyzetbe jutott szervezetek megsegítése a tartalékfelhasználás révén. Szeretném itt elmondani, hogy akkor, amikor az ÁPV Rt. gazdálkodásán belül a tartalék intézményét megteremtettük, egyáltalán nem az volt a cél, hogy azért hozzunk létre egy ilyen puffert, hogy majd ebből különböző reorganizációs célokat finanszírozzunk, amiket nem viszü nk be a reorganizációs kiadás alá, mert ott nagyon kötött pályán mozog a kormány, és majd szépen megoldjuk a tartalékból. Akkor is féltünk egyébként, és azért tiltakoztunk nagyon sokan az ellen még az előző kormány ideje alatt, hogy ezt a tartalékot ilyen módon létrehozzuk, ennyire szabályozatlanul, mert féltünk attól, ami most tulajdonképpen az új kormány időszakában bekövetkezett: attól, hogy a tartalék gyakorlatilag a kormánynak egy olyan ellenőrizetlen, utólag esetleg kontrollált kasszája, amivel gyakor latilag szabadon rendelkezhet. Maga az általános indokolás is leírja azt, hogy válsághelyzetek kezelésére 52 milliárd forint kifizetése történt, és ez a második félévben volt esedékes 38,8 milliárd forint értékben. Ez, tisztelt képviselőtársak, tarthatatla n és elfogadhatatlan, és megítélésem szerint ezen radikálisan változtatni kellene. A másik a privatizációs bevételek felhasználása. Többen utaltak arra, hogy a privatizációs bevételeket fogyasztásra használjuk fel, egyszerűen elfogadhatatlan. Márpedig az á ltalános indokolás ezt tartalmazza. Szeretném az államtitkár úr figyelmét felhívni arra, hogy még közösen döntöttünk arról, hogy a privatizációs bevételeket milyen célra célszerű felhasználni. Én annak örülnék, ha nem felejtenék el az akkori