Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
1574 Végigvehetnénk - bár nem akarok végigmenni rajta, de azért elmondom. A sokat emlegetett lakástámogatásról, az előző kormányzat sokat bírált lakástámogatásáról két dolgot szeretnék mondani. Egyrészt '95 óta folyamatosan nőttek az egy évben megépülő lakások számai, egészen '98ig. '98ban már csak egy nagyon enyhe növekedés volt, jelentős az ívben a megtorpanás. '99ben p edig kevesebb lesz az épülő lakás - ezt most előre mondom. Ahogy mondtam tavaly, hogy nem épül autópálya, nyugodtan mondhatom, hogy nem fog több lakás épülni, sőt kevesebb fog épülni, mint tavaly. Ennek az egyik oka biztos az, hogy a lakástámogatásokra elő irányzott 46,6 milliárd helyett csak 42,9 milliárdot osztottak ki. Tehát itt is mintegy 4 milliárd forintot visszatartott a kormányzat az előirányzathoz képest. Az egész költségvetés végrehajtásának nagy vesztese az infrastruktúra, hiszen például a Phares egéllyel történő MÁVmodernizáció mellé rakott állami pénz - ami 3,5 milliárd lett volna - nulla forintra sikerült. Erre lehet mondani, hogy igen, biztosan nem jól készítettük elő ezt a Pharesegélyt - én nem így emlékszem, de elképzelhető, hogy nem sikerü lt végigvinni. Akkor mondok olyan példát, ahol nincs Pharesegély. A MÁVmodernizáció általában az eszközök modernizációja annak érdekében, hogy a létszámot lehessen csökkenteni: átjárók korszerűsítése, jelzőlámpás rendszer kialakítása, váltók átalakítása, hogy kisebb létszámmal lehessen dolgozni. Erre 8,2 milliárdot irányzott elő az előző költségvetés, és végül 1,9 milliárdot utalt át az állam. Mondhatjuk, hogy a szlovén vasút az 5ös folyosó kiépülését végre lehetővé tenné, és egyébként 80 év után épülne először Magyarországról induló nemzetközi vasútvonal, nos a szlovén vasút 5,6 milliárdos előirányzatából - nagy keserűségemre - 273 millió forintot sikerült elkölteni.