Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 21 (80. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
78 tudjuk, hogy a ránk érvényes szabályok útvesztőiben mikor ér minket alkotmányos sérelem. Gondolok itt az önkormányzati tulajdonú lakóingatlanok, bérlemények tulajdoni mozgására. A panaszok vizsgálata, ahogy az országgyűlési biztos asszony is említette, általában konkrét bejelentés alapján indul, de ha százalékosan nem is, az ügyek súlyában jelentős a szerepe a saját kezdeményezésű vizsgálatnak. Ahogy mondani szokták, nemcsak a téma, hanem a z alkotmányos visszásság is az utcán hever, és nagyon gyakran az újságokban megjelenő hírek alapján indul el az országgyűlési biztos vizsgálódása. Ha az állampolgár a panasztevő, akkor azt hiszem, természetes, hogy ő a saját szemszögéből ítél. Ha az ország gyűlési biztos indít vizsgálatot, különösen ha átfogó vizsgálatra futja az erejéből, akkor minden szereplő sorsát, valamennyi szereplőt ért alkotmányos visszásságot mérlegeli. (18.50) Ha az iskolában vizsgálódik, akkor a diák, a tanár és a szülő szempontja egyformán fontos számára. Ha a közösségi szállásokat járja sorra, és a közösségi szállások életét vizsgálja meg, akkor nemcsak a külföldről ide menekülő migráns sérelmét vizsgálja meg, hanem megvizsgálja a határőrök életét, és megvizsgálja azt is, hogy a környéken lakókat érie valamilyen sérelem a közösségi szálláson történtekből, a közösségi szállás életéből eredően. Ez a komplexitás rendkívül fontos garanciája annak, hogy az országgyűlési biztos által levont következtetések nemcsak jogi, hanem társadalo mpolitikai szempontból is hasznosíthatók legyenek. Tisztelt Ház! A bizottság nevében nekem is ki kell térnem az országgyűlési biztos ajánlásaira és az ajánlások sorsára. Nem öröm az, hogy az országgyűlési biztos törvénykezdeményezései közül több már örökzö ld témának számít itt a Ház előtt, hiszen az áldozatok kárenyhítéséről szóló törvényi javaslat szándékát - ismereteim szerint - minden évben megerősítette a parlament, és még mindig csak a szándék megerősítésénél tartunk, bár tudjuk azt, hogy a munka előké születei folynak, de a Ház ezt a témát még mindig nem tárgyalta meg, mint ahogy vannak visszatérő, adósságot jelentő témák az Országgyűlés vizsgálatát igénylő kérdések között is. Elhangzott a példák között az 1995. évi pótköltségvetési törvényből származó alkotmányos visszásság, a felsőoktatási intézmények oktatóit a létszámcsökkenés miatt ért sérelem ügye. De még mindig nem léptünk előre a felsőoktatásban dolgozó vezető oktatónők nyugdíjazása során megnyilvánuló diszkriminációval kapcsolatban. Többször eml ítettük már a szociális intézményekben a civil kontroll elmaradásából következő alkotmányos visszásság ügyét, valamint a kirívóan rossz laktanyai életkörülményeket. Azt hiszem, nagyon könnyű lenne a felelősség elhárítása azzal, hogy ezeket a témákat én mos t a bizottság nevében újra elsoroltam, ezért inkább kérni szeretném a Ház vezetését arra, hogy a munkarend kidolgozása során a Ház elnöke éljen szignalizációs jogával, jelölje ki a felsorolt témákkal kapcsolatban elsőrendűen felelős, illetve közreműködő bi zottságokat. Ebben az esetben a bizottságok kötelezően munkaprogramjukba kell vegyék az országgyűlési biztos ajánlásaiból következő feladataikat, és így van minimális remény arra, hogy a következő beszámolás során ne az ismételt elmaradások között vegyük s zámba ezeket a nagyon fontos kérdéseket, hanem el tudjunk számolni arról is, hogy a parlamenti bizottságok tettek valamit ezeknek az adósságoknak a felszámolásáért. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elismeréssel adózott az ál lampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese tevékenységének, rendkívül magas színvonalúnak minősítette a beszámolót, és köszönettel fogadta a bizottsági üléseken és itt a parlamenti plenáris ülésen is azt a szóbeli kiegészítést, amely to vább mélyítette ismereteinket az országgyűlési biztos tevékenységével kapcsolatban. Ezért az elismerés és a köszönet mellett arra kérem képviselőtársaimat, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének beszámolóját szavazat ukkal is megerősítve fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps.)